Létrehozva: 2021.05.15.

Kitálalt az Exatlon kiesője: elmondta, miből lett teljesen elege

A Bajnok elárulta, hogyan élte meg a második Párbaját, és mit gondol a versenytársa teljesítményéről, de arról is beszélt, kihez került közel a verseny során.

Szerző ripost

Virág András esett ki az Exatlon Hungary péntek esti Párbaján, így neki kellett búcsúznia a TV2 sikerműsorától. A fiatal versenyző a kiesése után őszintén beszélt az érzéseiről.

Az Exatlon kiesője őszintén beszélt a tapasztalatairól
Fotó: TV2

„Nem éreztem nehéznek a Párbajt, nem is izgultam, könnyebbnek éreztem, mint az előzőt. Amikor ott vagy bent és elkapsz egy fonalat, az nagyon jó, de ez most sajnos így jött ki” – mondta el Gelencsér Timinek a TV2 extra videójában András, aki azt hitte, nyerni fog.

„Vissza akarom majd nézni az adást, mert azt hittem, az a labda bekerült a lyukba, de aztán mégsem. Valahogy a föntiek nem akarták, hogy folytassam. Azt hittem, ha ezt a Párbajt megnyerem, eljutok a döntőig. Sajnos nem jött össze.”

András elmondta, hogy csapattársai véleményét mindig pozitívan fogadta, igyekezett megfogadni a tanácsaikat. Volt azonban valami, ami idegesítette, most a nézőknek el is árulta, mi volt ez.

„Mindig, amikor elmondták a véleményüket, próbáltam változtatni. Ez szerintem jól sikerült. Amikor egyszer-kétszer dühös voltam, és mondták, hogy engedjem el, kicsit rosszul esett, mert mindent megtettem, hadd legyek már dühös! Belőlem ez így jön ki, én is emberből vagyok. Mindenki másként kezeli ezeket a dolgokat” – fogalmazott.

András leginkább Krisztiánhoz került közel, vele a verseny eleje óta nagyon szoros viszonyban volt.

A TV2 videóját itt tekintheted meg:

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell