SHOWBIZ

Kihirdették, ők a Petőfi Zenei Díj nyertesei

A kétórás show-ban kilenc kategóriában hirdettek győzteseket.
  • Szerző: Ripost

Elképesztően látványos show-ban hirdették ki a Petőfi Zenei Díj nyerteseit. A két órás műsorban a díjazottak mellett olyan fellépők léptek színpadra, mint Presser Gábor, Nagy Feró, Frenreisz Károly, Pataky Attila, a Bagossy Brothers Company, Rúzsa Magdi és a Halott Pénz, a 15 éves Irie Maffia és a Kelemen Kabátban. Mindannyian erre az alkalomra készült, egyedi produkcióval álltak színpadra.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az adásban megemlékeztek a tavaly elhunyt Balázs Fecóról, Bergendy Istvánról, valamint az Omega két tagjáról, Benkő Lászlóról és Mihály Tamásról is.

MTI/MTVA/Kaszner Nikolett

A kétórás show-ban kilenc kategóriában hirdették ki a 2020-as év legjobbjait. A nevezetteket a Petőfi Rádió egyéves játszási listája adta, a jelöltekre még tavaly tavasszal szavazhatott a közönség.

Íme a győztesek

Idén három kategóriában – az év zenekara, férfi előadója és videoklipje – vehetett át díjat a Bagossy Brothers Company, az év női előadója Rúzsa Magdi lett, az év akusztikus koncertjét pedig Demjén Ferenc adta.

A Petőfi Zenei Díj két győztese A Dal 2020 résztvevői közül került ki: az év dala kategóriában Rácz Gergő és Orsovai Reni részesült elismerésben, az év felfedezettje a Tortuga zenekar lett.

Az év dalszövegírójának járó díjat Tomaj Balázs, az MVM ügyfél vezérigazgató-helyettese adta át Molnár Tamásnak, aki már A Dal 2020-ban is örülhetett, hiszen ott is ő nyerte a legjobb szövegírói különdíjat.

A Petőfi Zenei Díjon a kiemelkedő hangszeres tehetségeket is jutalmazták: az év gitárosa Madarász Gábor, az év ütőhangszerese Bánfalvi Sándor, az év billentyűse pedig Lepés Gábor lett.

CHARLIE ÉLETMŰDÍJAT KAPOTT

Az MTVA Sajtóosztálya által közreadott képen az életmûdíjas Horváth Charlie (k), mellette a Petõfi Zenei Díj alapítói és átadói, Fülöp Zoltán (b) és Lobenwein Norbert (j) a Petõfi Zenei Díjak átadása televíziós felvételén.
MTI/MTVA/Kaszner Nikolett

Az indulása óta a Petőfi Zenei Díj egyik fénypontja az Életmű-díjak átadása. 2016-ban Bereményi Géza, 2017-ben Demjén Ferenc, egy évvel később Tátrai Tibor, majd Nagy Feró vehette át az elismerést. Idén Horváth Charlie kapta az életműért járó Petőfi szobrot.

AZ V. PETŐFI ZENEI DÍJ GYŐZTESEI

Az év zenekara: Bagossy Brothers Company
Az év női előadója: Rúzsa Magdi
Az év férfi előadója: Bagossy Norbert
Az év videoklipje: Bagossy Brothers Company – Visszajövök
Az év akusztikus koncertje: Demjén Ferenc
Az év dala: Rácz Gergő és Orsovai Reni: Mostantól
Az év felfedezettje: Tortuga
A PZD életműdíjasa: Charlie
Az év dalszövegírója: Molnár Tamás
Az év gitárosa: Madarász Gábor
Az év ütőhangszerese: Bánfalvi Sándor
Az év billentyűse: Lepés Gábor

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?