Létrehozva: 2021.05.28.

Kiemelkedő pénzügyi évet zárt 2020-ban a TV2 Csoport

Mintegy 45,8 milliárd forintos árbevétellel és 3,9 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta 2020-es pénzügyi évét a TV2 Média Csoport Zrt. – áll a társaság május 14-én elfogadott beszámolójában. Mind az árbevétel, mind az adózott eredmény jelentősen nőtt az előző évhez képest. A piacvezető hazai televíziós társaság javuló eredményeiben komoly szerepet játszott az elmúlt években végrehajtott költséghatékonysági intézkedéssorozat, illetve a vállalat finanszírozási hátterének restrukturálása.

Szerző szbd

A TV2 Média Csoport Zrt. május 14-én összehívott éves rendes közgyűlése elfogadta a társaság 2020. évre vonatkozó, könyvvizsgáló által auditált pénzügyi beszámolóját. A hazai tulajdonú médiavállalat rendkívül sikeres, a 2019-est is felülmúló üzleti évet zárt 2020-ban: az árbevétele megközelítette a 45,8 milliárd forintot, amely több mint 11 százalékkal haladja meg az előző évi bázisidőszak értékét.

Fotó: TV2

A TV2 Csoport adózás előtti eredménye jelentősen, több mint duplájára emelkedett 2020-ban, így a társaság közel 3,9 milliárd forintnyi nyereséget termelt, a 2019-es közel 1,8 milliárd forint után. A javuló eredményességben komoly szerepet játszott a cégcsoportnál az elmúlt években végrehajtott költséghatékonysági intézkedéssorozat, valamint az, hogy 2020-ban restrukturálták a vállalat finanszírozási hátterét.

„A tavalyi év a koronavírus okozta nehezített körülmények miatt egyszerre volt kihívásokkal teli, egyben üzleti és szakmai értelemben sikeres a TV2 Csoport számára. A hazai sikerek mellett kiemelt mérföldkő volt a cégcsoport történetében a nemzetközi piacra lépés, amely a szlovén Planet TV megvásárlásával valósult meg, ehhez az eredményes gazdálkodás adta a pénzügyi erőt, míg a csoportnál felhalmozódott tudás a szakmai bázist” – nyilatkozta Vaszily Miklós, a médiavállalat elnöke.

„A TV2 Csoport 2020-ban piacvezető volt, közönségaránya a 18+ korosztályban az egész napra vonatkozóan 25,6 százalék lett az RTL Magyarország 20,8 százalékával szemben. A szakmai munkánk sikerességét a vállalat pénzügyi eredményei is visszaigazolják” – tette hozzá Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója.

Szerző szbd

Ez is érdekelhet

origo.hu

Aggódva figyelik a tudósok: nagyon furcsa dolog történik a Vénusszal

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor