Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.02.

Kiderült az igazság a TV2 sztárjáról, ez áll a balhé hátterében

Drobina Norbert elmondta, miért alakulhatott ki a konfliktus Dombi Rudolf és közte.

Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi péntek este az Exatlon Hungary nézői, ugyanis ismét a párbajhoz érkezett a játék. A Kihívók két versenyzője, Mischinger Péter és Drobina Norbert csapott össze a bennmaradásért, végül a 22 éves táncművész kellett búcsúznia. Norbi másfél hónapot töltött az Exatlonban, élményeiről pedig a %Ripost%-nak részletesen is beszámolt.

"Szomorú voltam a párbaj miatt, mert én ide tényleg nyerni jöttem, de tudom, ez egy verseny, aminek a végén csak egy ember nyerheti meg a fődíját" - kezdte lapunknak Norbi, aki már egyáltalán nem csalódott, örömmel gondol vissza arra az időszakra, amit az Exatlon játékában töltött. Próbál csak a pozitív dolgokra emlékezni, de nem tudunk szó nélkül elmenni Dombi Rudolffal való konfliktusa mellett. A táncművész elmondása szerint bántják a történtek, de ettől függetlenül nem haragszik az olimpiai bajnokra.

"Nem tudom, hogy mi volt a problémája velem Rudinak. Azt hallottam, hogy a viselkedésem nem tetszett neki, de nem tudom pontosan, hogy mire utalhatott. A verseny során többször odajött hozzám és olyan szavakkal illetett, amit szintén nem tudtam hova tenni.

Rám akasztotta például a nyalóka becenevet is, de ennek ellenére próbáltam kikerülni ezt a konfliktust, és inkább csendben sodródtam az árral.

Bár kértem Rudit, hogy ezt majd otthon beszéljük meg, ő nem rajongott az ötletért, sőt..." - mesélt a történtekről a sportoló, majd hozzátette az utolsó napokban azonban sikerült pár szót váltania a kajakossal, és lezártnak tekinti az egészet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor