Létrehozva: 2018.03.04.

Kiderül, megnyeri-e az Oscar-díjat Enyedi Ildikó filmje!

A Testrõl és lélekrõl mellett számos más kiváló film versenyzik az arany szobrocskáért, hétfõ hajnalban kiderül, melyikük a legjobb.

1947 óta díjazzák az Oscar-gálán a legjobb idegen nyelvű filmet. Magyarországnak eddig két alkalommal sikerült elhoznia a jeles elismerést. 1981-ben a Mephisto, 2015-ben pedig a Saul fia kapta meg az Oscar szobrot, idén Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje is ott van az öt jelölt között.  De a kategória többi jelöltje is nagyon jó.

A Fantastic Woman (Chile)

Sebastián Lelio filmje az éjjeli élet egy csillagát mutatja be. A főszereplője Marina, aki énekesként dolgozik egy nightclubban.

A történet Marina szenvedéseit mutatja be, miután szerelme váratlanul meghal.

The Insult (Libanon)

Ziad Doueiri filmje a mai Bejrútban játszódik. A drámában bíróság elé állítják Tonit, a libanoni keresztényt és Jassert, egy palesztin menekültet. Toninak és Yassernek pedig át kell gondolnia eddigi életét.

Szeretet nélkül (Oroszország)

Andrey Zvyagintsev filmje egy házaspár életét mutatja be. Zsenya és Borisz házasságát felemésztették a szürke hétköznapok és már csak a közös gyerekük sorsa és a közös lakás eladása tartja őket össze.

A film napjaink Oroszországában a boldogságot keresők kilátástalanságát mutatja be.

Négyzet (Svédország)

Ruben Östlund filmje egy sikeres múzeumigazgató, Christian tökéletes életéről szól. Ám egyszer fényes nappal kizsebelik, de nem hagyja annyiban a dolgot, és bosszúhadjáratra indul a feltételezett tolvajok ellen.

Közben egy erőszakos amerikai újságírónővel is bonyolult viszonyba kezd. Komikus, majd egyre abszurdabb és kínosabb helyzetek során kezd szétfoszlani látszólagos magabiztossága és irigylésre méltó élete. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell