Létrehozva: 2020.03.18.

Kiakadtak a versenyzők az Exatlon egyik Bajnokára

Úgy tűnik, a Kihívók nem tudják elviselni Szabó Dorka viselkedését.

Fontos naphoz érkeztek az Exatlon játékosai, ugyanis ezúttal az előnyért küzdenek meg egymással a csapatok. Nem csoda, hogy a feszültség óriási a versenyzők között, hiszen a végjáték első fordulója is múlhat ezen. Ilyenkor még a legapróbb dolgok is szemet szúrhatnak a játékosoknak, és úgy tűnik, hogy most éppen Szabó Dorka viselkedése akasztotta ki a Kihívókat.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Ő szurkolásképpen ordibál meg vonyít, csak azért, hogy idegesítse az ellenfelet” – fogalmazott Adu, akinek úgy tűnik, tele a hócipője a Bajnok viselkedésével. Az, hogy Dorka pontosan mivel húzta ki a gyufát a kékeknél, az kiderül az Exatlon szerda esti adásából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell