Létrehozva: 2018.05.15.

Keményen megmondta a magáét Tolvai Reni!

Az énekesnõ nem elégedett az Eurovíziós Dalfesztivál idei gyõztesével, és nem is rejtette véka alá az ezzel kapcsolatos véleményét.

Keresetlen szavakkal illette az Eurovíziós Dalfesztivál idei győztesét Tolvai Reni.

Az énekesnő tetszését nem nyerte el a Netta nevű énekesnő Toy című produkciója, ennek pedig az Instagram-oldalán adott hangot.

"Minden olyan dolog, amiért engem leszóltak A Dalban, az benne van a győztes produkcióban. Mit gondoltok?" – írta az izraeli énekesnő fotójához Reni, aki láthatóan még nem tudta feldolgozni, hogy A Dal 2018-as idei döntőjét nem ő nyerte meg.

Akkor Schell Judit illette kemény kritikával az énekesnőt, akinek a dala szerinte egyáltalán nem való egy nemzetközi versenyre.

„Kicsit olyan, mint amikor a farsangon nem tudtam eldönteni, hogy minek öltözzek, amerikai popsztárnak, távol-keleti gésának vagy rizsszedő asszonynak. Nagyon sokat akartunk, lehet, hogy ennek a dalnak nem itt van a helye” – fogalmazott akkor Schell Judit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell

SHOWBIZ

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető