Létrehozva: 2021.02.17.

Hoppá: már mással él, mégis volt feleségének üzen Kardos-Horváth János

Egyetlen szó című dalával volt feleségének is üzen a Kaukázus énekese. Kardos-Horváth János tíz éve vált el.

Sokan találgatják, hogy mi lehet az a bizonyos egyetlen szó, amelyről a Kaukázus énekel 'Egyetlen szó' című számában, amellyel A Dal 2021 műsorában is színpadra lépnek.

Kardos-Horváth János most elárulta, hogy a dalt alapvetően a tavaszi bezártság, az új élethelyzet ihlette, a fő üzenete pedig az igen – van tovább, van kiút, van folytatás-, de ez minden embernél a saját élethelyzetükben más és mást is jelenthet. Így az egyetlen szó az ő életében az igen mellett a köszönöm is, amelyet volt feleségének címezne.

Kardos-Horváth János köszönetet mond a volt feleségének és gyermekei anyjának (Fotó: MTVA)

„2010-ben az életem teljesen felfordult: ebben az évben elváltam, a Kaukázus is leállt. Akkor igazán mélyre zuhantam: kertes ház, három gyerek, és nagy ”sztár„ vagy, aztán egy pillanat alatt ebből semmid nincs. Én akkor, tíz évvel ezelőtt átéltem azt a nagy világkrízist, amit az emberek most élnek át, és ezután jött az újjáéledés korszaka. Tagcserékkel 2018-ban mégis újraindult a Kaukázus, ekkor már én voltam a producer. Nem bántam meg semmit, a válásomat sem, mert anélkül nem lennék itt. Megpróbálom becsülettel, tisztelettel vinni a múltamat, mindent, ami régen történt, de nem nézegethetek folyton hátrafelé, azonban úgy érzem, köszönettel tartozom a volt nejemnek. A gyerekeinkért és mindenért, amit tőle kaptam. Az életem jelenleg kerek, az új párommal évek óta boldog párkapcsolatban élünk, ő teljes mértékben elfogadja a gyermekeimet, és közös jövőt tervezünk” – mondta a zenész, aki a dal születéséről is mesélt.

„Az Egyetlen szó sok más dallal egyetemben tavaly májusban, a karantén alatt született, számomra sok szempontból jól jött ez az időszak. Hiszen a tavasz és a nyár lassan két évtizede a fellépésekről, az utazásról és a rohanásról szólt. Most azonban visszatértem a gyökerekhez, a dalíráshoz, hogy saját magam miatt írok, nem azért, mert muszáj. Így rövid idő alatt született sok dal, köztük az Egyetlen szó is. Boldog vagyok, hogy ezzel a szerzeménnyel most szélesebb közönség előtt, A Dal 2021 színpadán is bemutatkozhatunk, amit az élő show szombati, negyedik válogatójában láthat a közönség a Duna Televízión 19.35-től” – magyarázta János.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell