Létrehozva: 2020.08.13.

Itt a pontos lista: Ők már biztosan tarthatnak raktárkoncertet

Kiderült, hogy mely magyar zenekarok adhatnak raktárkoncertet a közeljövőben.

A 100-as listából pár nap alatt, augusztus 12-én estére 90-en már igent mondtak.

„A mi feladatunk az, hogy a hazai könnyűzenei kínálatból azokat a művészeket hívjuk meg a Raktárkoncert sorozatra, akik a hazai fesztiválok gyakori résztvevői. Úgy vállaltuk el a felkérést, ha nekünk, önállóan nincs lehetőségünk egyetlen előadót se kiválasztani, hiszen ez önkényes és igazságtalan lett volna. Helyette tizenhárom hazai fesztivált kértünk fel, hogy ők, közösen állítsák össze a meghívandók listáját. A 2020-ban elmaradt fesztiválok a tervezett, idei programjukból indultak ki. Amelyik zenekar-előadó a tizenhárom fesztivál közül legalább háromra kapott meghívást, az fel is került a listára” – mondta el Lobenwein Norbert.

Fotó: Markovics Gábor

„Az elmúlt napokban már majdnem mindenkivel egyeztettünk a tervezett fellépők közül. A 100-as listáról eddig 90-en mondtak igent a felkérésre. Az egyeztetések folyamatosan zajlanak” – tette hozzá Lobenwein.

A Raktárkoncert program keretében a meghívottak valóban raktárakban lépnek majd fel, a koncertekről hang- és képfelvétel készül. A projekt nem titkolt célja, hogy a bajba került ágazat – zenészek zeneipari munkatársak – ezzel a produktummal egy lenyomatot adjanak a 2020-as évről, emellett pedig bevételhez jussanak. Előadónként az idei fesztiválgázsi ötszöröse, de legfeljebb 15 millió forintot kaphat 1-1 előadó.

„A művészek közül sokan jelezték, hogy a tiszteletdíjat részben jótékony célra fordítják, ami szerintem tök jó, ahogy az is teljesen természetes és életszerű, ha az összeget a produkción belül tartják és saját munkatársaik, alvállalkozóik, előzenekaruk segítésére fordítják. A teljes zeneipari szektor bajban van, minden művésznek és háttérmunkásnak jól jön most némi bevétel” – tette hozzá Muraközy Péter, a VOLT Produkció programigazgatója.

Íme az első 90 név: 30Y, A kutya vacsorája, Ákos, Alvin és a Mókusok, Analog Balaton, Anna & The Barbies, Aurevoir., AWS, Bagossy Brothers Company, Belau, Bëlga, Besh O Drom, Blahalouisiana, Bohemian Betyars, Brains, Budapest Bár, ByeAlex és a Slepp, Carson Coma, Cloud 9+, Colorstar, Csaknekedkislány, Deep Glaze, Depresszió, Dope Calypso, Dorothy, Elefánt, Erik Sumo Band, Fatal Error, Felső Tízezer, Fish!, Follow The Flow, Fran Palermo, Hangácsi Márton, Hétköznapi Csalódások, Honeybeast, Horváth Tamás, Hősök, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Ivan & The Parazol, Jazzékiel, Jetlag, Jónás Vera Experiment, Junkies, Kalapács, Kiscsillag, Konyha, Lazarvs, Leander Kills, Lóci játszik, Margaret Island, Mary Popkids, Middlemist Red, Moby Dick, Mordái, Mörk, Mulató Aztékok, Müller Péter Sziámi andFriends, New Level Empire, Ocho Macho, Ohnody, Paddy & the Rats, Pál Utcai Fiúk, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Parno Graszt, Péterfy Bori & Love Band, Platon Karataev, Pokolgép, Punnany Massif, Quimby, Random Trip, Ricsárdgír, Road, Rúzsa Magdi, Saya Noé, Skeemers, Slow Village, Soulwave, Sör és Fű, Supernem, Szabó Balázs Bandája, The Biebers, The Qualitons, Trillion, USEME, Vad Fruttik, Wellhello, Yesyes, Zagar, Zorall

A lista folyamatosan bővül...

A meghívottak listáját az alábbi fesztiválok szervezői közösen állították össze:

Bánkitó Fesztivál, Fishing on Orfű, Szegedi Ifjúsági Napok, Fezen, Tábor Fesztivál, Efott, Telekom VOLT Fesztivál, STRAND Fesztivál, Művészetek Völgye, Campus, East Fest, Rockmaraton, Kolorádó

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes anyagot találtak az ivóvizekben világszerte

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese