Létrehozva: 2020.08.12.

Ismét forognak Magyarországon a sikerfilmek!

Újraindul a nemzetközi filmek forgatása Magyarországon! Ezt az idén tizedik születésnapját ünneplő Origo Filmstúdióban jelentette be szerda délelőtt Káel Csaba, a magyar mozgókép fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Az eseményen átadták a magyar filmesek előtt tisztelgő Csillagösvényt, amit a hollywoodi Walk of fame ihletett. Kiállították továbbá a magyar vonatkozású Oscar-díjasok falát, illetve a hollywoodi filmgyártás alapjait letevő Adolf Zukor, és a másfél éve elhunyt Andy Vajna dolgozószobájának szakasztott másait.

 

A mozgóképipar egyik legfontosabb fővárosává vált az elmúlt években Budapest, rengetegen jönnek ide forgatni a világ minden tájáról. Éppen ezért rendkívül fontos a koronavírus-járvány alatti megfelelő védekezés, a stábtagok és a szereplők egészségének biztosítása. Andy Vajna egykori dolgozószobájának reprodukcióját is felavatták. Fotó: Szabolcs László Kemény Ildikó producer elárulta, hogy a közel kétszáz fős stábjában mindenkit naponta szűrnek koronavírusra. “Ez anyagilag nyilván nagy kiadás, és a munkafolyamatot is lassítja bizonyos formában, de az első a munkatársaink egészsége. Mi is maszkban dolgozunk, ahogy a sminkesek, fodrászok is, akik emellé kesztyűt és arcpajzsot is felvesznek, hogy meglegyen a biztonságos munkavégzés” – fogalmazott az ismert producer.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Ezzel a filléres trükkel szaporíthatod könnyen a rózsát!

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese