Létrehozva: 2019.04.02.

Ingyenes koncertek egész áprilisban az Akvárium Tavasz Teraszon

Beköszöntött az április, és a szép tavaszi idõ is, ez pedig azt jelenti, hogy ismét kezdetét veheti az egyik legjobb kültéri programsorozat, az Akvárium Tavasz Terasz. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt helyszíneként az Akvárium Klub programja április 5. és 22. között várja a szabadba vágyókat akusztikus koncertekkel, vasárnaponként pedig gyerekprogramokkal. A belépés most is ingyenes!

Ismét jelentkezik az egyik legnépszerűbb kültéri, ingyenes programsorozat, az Akvárium Tavasz Terasz.

Immár harmadik alkalommal zenélnek majd egy szál gitárral az Akvárium napsütötte lépcsőin a magyar zenei élet kedvencei.

Idén ráadásul két nemzetközi sztárfellépő is érkezik majd az Akváriumba.

Április 5-én a hamburgi techno-rezesbanda, a Meute lép színpadra, április 17-én pedig Laura Gibson, az amerikai énekes-dalszerző.

Emellett a Tavasz Terasz keretében lép majd fel többek között Czeglédi SzabolcsJárai MárkMolnár TamásHenri GonzoNové SomaDuke BluebeardBarbi és JancsóBérczesi RobiOdett és a Lázár tesók is. Ahogy azt már megszokhattuk, vasárnap délelőttönként pedig idén is a gyerekeké lesz a főszerep, az első hétvégén Farkasházi Réka és a Tintanyúl, majd Kovácsovics Fruzsina, végül Rutkai Bori zenél majd 11 órától a teraszon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell