Létrehozva: 2021.01.25.

Indul A Dal 2021 – Ők lépnek színpadra az első válogatóban

A jubileumi évadban negyven produkció versenyez azért, hogy elnyerjék az év dala címet.

Szerző ripost

A műfajában egyedülálló dalválasztó január 30-án 19.35-kor indul, immáron 10. alkalommal. A Duna Televízió műsorának jubileumi évadában már 40 dal versenyez azért, hogy elnyerhesse az év magyar slágere címet. A szerzemények négy válogató során tízesével mutatkoznak be, ezek közül összesen 20 produkció kerül be a két elődöntőbe. Az innen továbbjutó 8 versenyző pedig már a döntőben mérettetheti meg magát március 13-án.

Fotó: MTVA

Szombaton az első élő show-ban az alábbi 10 produkciót láthatja a közönség A Dal 2021 színpadán:

Galda Levente: Eredő

Hajdu Erik: Szürke madár

Mudfield: Nincsen szerencsém

Nagy Adri: Hol voltál?

Name Project: Altass el!

Siklósi Balázs: Csak egy IGEN

Sőti Barbi: Érezz idebenn

Szőke Niki: Új esély

Tortuga: Törnek az ablakok

Veréb Tomi: Miénk volt a világ

A dalversenyben idén is négy szakmai kiválóság véleményezi a produkciókat. A korábbi évekből ismerős zsűritagok: Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa, valamint Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere. Hozzájuk csatlakozik az új ítész, Ferenczi György, Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét SMS-szavazáson keresztül, így idén is aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak. A szavazás részletei az első adásban derülnek ki.

A négy válogatóból adásonként öt, összesen húsz dal jut tovább a két elődöntőbe: négy produkció a zsűri pontjai alapján, az ötödik a közönség szavazataival. Az elődöntőkből 4–4 dal kerül be a fináléba, így nyolc dalt hallhatnak újra a televíziónézők, amelyek közül március 13-án kiderül, melyik lesz Magyarország slágere 2021-ben.

A döntőben a zsűri által legjobbnak ítélt, legtöbb pontot kapott négy produkcióra szavazhatnak a nézők, a végső győztesről tehát a közönség dönt.

A Dal 2021 nyertese amellett, hogy lemezfelvétel és videoklip készítésére kap lehetőséget, átveheti a Petőfi Zenei Díj „Év Dala” elismerését. A műsorban az előző évhez hasonlóan több különdíjat is átadnak: a 10. évadban is gazdára talál „A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója” és „A Dal 2021 Felfedezettje” cím, egyben a Petőfi Zenei Díj „Az Év Szövegírója” és Petőfi Zenei Díj „Az Év Felfedezettje” díj.

Az élő adás után közvetlenül, 21.45-től a színfalak mögül várja a nézőket A Dal Kulissza Korsós Judit Lolával és Forró Bencével. A műsorban az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban látottakra, valamint számtalan érdekességgel szolgálnak majd a produkciókról, kulisszatitkokat is megosztva.

Érdemes követni A Dal 2021 honlapját (adal.hu), amelyen meghallgatható a 40 dal, valamint a Facebook– és Instagram-oldalát is, amelyeken már az adások előtt megismerkedhetünk a dalok előadóival. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is megtalálhatóak a műsorról.

A Dal 2021 – január 30-tól hét héten át szombat esténként a Duna Televízió műsorán 19.35-kor.

A Dal Kulissza – minden, amit tudni akartál műsorról – közvetlenül A Dal 2021 élő show-i után 21.45-től a Duna Televízió képernyőjén.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell

SHOWBIZ

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető