Létrehozva: 2018.05.14.

Így bírják a show-t A Nagy Duett kismamái!

Az idei A Nagy Duett rekordot döntött azzal, hogy egyszerre négy állapotos kismama is közremûködik a mûsorban.

Tápai Szabina a harmadik, Csobot Adél a negyedik, Nagy Adri pedig a hetedik hónapban jár, és Kollányi Zsuzsinak is szépen gömbölyödik a pocakja. Mindannyian élvezik a szereplést, de vajon hogyan bírják a felkészülést és a show-t ebben az állapotban? Erről meséltek a %RIPOST%-nak.

Tápai Szabina állandóan éhes

„A mostani terhességem teljesen más, mint amilyen Bencével volt. Amikor kezdődött a műsor, az első pár hétben voltak rosszulléteim. Szerencsére ezen már túl vagyok, de őszintén szólva, még akkor is élveztem.

Biztosan a sportolói múltamból adódik, hogy mindent szeretek maximális odaadással csinálni, így a várandósságom semmiben sem hátráltat.

Igaz, mostanában állandóan éhes vagyok! Nevetnek is rajtam a többiek, hogy szinte egész nap eszem. Volt olyan, hogy mi kezdtük a műsort és én már a főcím alatt alig vártam, hogy reklám legyen. Könyörögtem a szerkesztőknek, hogy hozzanak enni, mert éhen halok” – nevetett Szabina.

Nagy Adrinak folyton melege van

A Nagy Duett egyetlen női zsűritagjának a stúdió klímájával gyűlik meg a baja. „Sokkal több vizet iszom az adások során, mert azt érzem, meleg van. Ráadásul sok produkciónál tűzcsóvákat használnak, ami tovább fokozza a benti hőmérsékletet. Gyakran legyezgetem magam, hiszen időnként kiver a víz. Ha tehetem, rohanok a friss levegőre. Az én babám olyan aranyos, alkalmazkodik hozzám, napközben rugdos, de mire kezdődik a műsor, már édesdeden alszik.” 

Hogy mit éreznek a műsor további várandós kismamái, elolvashatod a hétfői %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell