Létrehozva: 2019.04.23.

Idén először adták át az életműdíjakat, íme a díjazott művészek

Így vették az elismerést a mûvészek a Magyar Filmhét nyitóestjén.

Nagyszabású gálával kezdődött meg az 5. Magyar Filmhét, hétfő este a Corvin moziban.

Az eseményen idén először életműdíjakat is odaítéltek, a Magyar Filmakadémia öt művész munkáját részesítette elismerésben. Venczel Vera, Bodrogi Gyula, Andorai Péter, Koncz Gábor és Bánsági Ildikó voltak azok, akik idén megkapták a díjakat.

Novák Emil, a Magyar Filmakadémia Egyesület ügyvezető elnöke elmondta: az elmúlt öt év alatt nemcsak gazdaságilag vált sikeressé a magyar filmipar, de művészileg is kiemelkedő alkotások jöttek létre. Az elnök a januárban elhunyt Andy Vajnát is méltatta.

Venczel Vera könnyes szemmel vette át a díjat kollégájától és régi jó barátjától, Kovács Istvántól, akivel több filmben is legendás párost alkotott. Bánsági Ildikó, az első díjazott is nagyon meghatódott, Bodrogi Gyula pedig elmondta: nincs nála boldogabb ember a világon.

Koncz Gábor az elmúlt években több operáción is átesett gerincsérve miatt, ezért még mindig bottal jár, de így is remek hangulatú beszédet mondott. Andorai Péter betegsége miatt nem tudott részt venni a gálán, fia, ifjabb Andorai Péter vette át helyette a nívós szakmai elismerést.

A képek megtekintéséért kattints a fenti galériára!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor