Létrehozva: 2018.09.28.

Horror a stúdióban: Könnyeikkel küzdöttek a TV2 versenyzői

Elképesztõ feladatokban eddig sem volt hiánya a MasterChef VIP sztárszakácsainak, de az elõdöntõ hetében, ha lehet, még keményebb kihívások várják õket.

A MasterChef VIP csütörtöki adásában a versenyzők mindjárt olyasmivel találták szembe magukat, amihez finoman szólva sem fűlött a foguk. Sőt, Kulcsár Edinát egyenesen a sírás szélére sodorta a kihívás. 

A TV2 mesterszakácsai azt találták ki, hogy az elődöntősöknek csigából kell ételt készíteniük, ehhez megmutatták a technológiát is, amely során az élő állattal maguknak kell végezniük. Végül persze megkegyelmeztek nekik, és már feldolgozva kapták meg a hozzávalót, de perceken át hitték, hogy ölniük kell a sikerért.

"Nagyon megijedtem, amikor megtudtam, hogy csiga, főleg, hogy élő, mert nem szívesen ölöm meg őket, már a homárnál is nagyon kikészültem”

- kezdte Edina.

"Folyamatosan küzdöttem a könnyeimmel, amíg Szása részletezte, hogyan is kell előkészíteni a csigát."

Már csak a puszta gondolat is kiborított.

"Az egyik a kis kosaramban rámászott a másikra, azt gondoltam, biztos az anyukája és ilyen hasonló hülyeségek, ami még nehezebbé tette a dolgokat"

- vallotta meg az egykori szépségkirálynő.

Janicsák Veca szintén elbizonytalanodott a feladat láttán.

"Amikor a séfek elmondták, hogyan kell elkészíteni ezeket a szegény kis csigákat, akkor azon gondolkoztam, hogy nem tűnik ez annyira humánusnak. Ez, hogy levágod a házát, ez nagyon nem tetszett, bármennyire is ez így működik”

- mondta az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell