Létrehozva: 2020.02.08.

Közös dallal rukkolt elő Hevesi Tamás és Patocska Olivér

A két énekes egyesítette az erejét, és az Ébresztő című számban mutatták meg, hogy minden generációt meg tudnak szólítani.

Vadonatúj dallal tért vissza a köztudatba Hevesi Tamás és a Mintaapák dalszerzője, Patocska Olivér! A két énekes a Művészválogatottban ismerte meg egymást évekkel ezelőtt, ennek a gyümölcse az Ébresztő című dal, ami csütörtök este debütált a Petőfi Rádióban.

Fotó: MTVA

„Mindketten szenvedélyesen szeretünk focizni, ennek köszönhetően lettünk jóban egymással. Alkotótársammal, Barabás Dáviddal nagyon tiszteljük az ő munkásságát, ezért megtiszteltetésnek vettem, amikor beleegyezett, hogy írjunk neki egy dalt” - mondta el a Ripost-nak Patocska Olivér, aki egy mindenki számára ismerős sort is beleírt az új dalba: Hevesi Tamás régi slágerét, az Ezt egy életen át kell játszani refrénjét gondolta újra.

„Ez a sor egy bájos visszakacsintás a zenei munkásságomra. Akik ismerték ezt a dalt, azoknak most ez jó nosztalgia, a fiatalabb generáció pedig ezáltal megismerheti a régebbi slágeremet. Tetszik, ahogyan Olivérék megírták az új számot, nagyon tehetségesnek tartom őket. Bízom benne, hogy a közönség tetszését is elnyeri a közös produkciónk” – fogalmazott a Ripost-nak Hevesi Tamás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell