Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.06.

Hatalmas öröm érte a magyar sztárt, ez kész csoda

Még most is beleborzong a pillanatba Varga Miklós, amikor vasárnap este Till Attila kimondta: Vastag Tamás és Varga Szabolcs nyerték a Sztárban Sztár +1 kicsi döntõjét.

A műsor tavalyi szériájában lánya, Vivien is első helyezett lett. A zenész azt gondolta, ilyen csoda még egyszer nem történhet meg velük, de lám, újra örülhet a család!

„Kétszer egymás után nem lép az ember ugyanabba a folyóba” – kezdte Varga Miklós, amikor arról kérdeztük, mit szól gyermekei sikeréhez. Az énekes ugyanis tavaly már átélte azt a csodát, hogy lánya, Vivien, Pál Dénes partnereként megnyerte a Sztárban Sztár +1 kicsi műsorát. Azt gondolta, az egyszeri és megismételhetetlen dolog volt. De tévedett!

„Amikor kihirdették, hogy Tomi és Szabi nyert, leírhatatlan boldog voltam, akárcsak a feleségem, Erika” – kezdte a %RIPOST%-nak Varga Miklós. „Tudtuk, hogy fiunk is remek énekes, de nem számítottunk arra, hogy győztes lesz, hiszen ő nem ezért indult a műsorban. Egyetlen célja volt, hogy megmutassa, mire képes. Láttuk, hogy milyen alázattal, magát nem kímélve, iskolát el nem hanyagolva dolgozott hétről-hétre. Ez volt az ő sikerének titka. És persze az, hogy nagyon jó partnert kapott Vastag Tamás személyében, aki a kezdetektől egyenrangú félként tekintett Szabira. Egyébként kísértetiesen hasonlít az ő győzelmük a Viviékéhez. Õk is minden héten igyekeztek kihozni magukból a maximumot, de csak az utolsó előtti adásban nyerték meg a heti versenyt. A döntőben mégis őket tartották a legjobbnak a nézők és a zsűri is.”

Alighanem a Varga ikreknek a génjeikben van a zene, hiszen édesapjuk is kivételes tehetség. Ennek ellenére a családfő sosem biztatta gyerekeit arra, hogy kövessék a zenei pályán. De ha már így alakult – mint mondja –, nem bánja. Annak azonban örül, amit Ábel Anita mondott fiának: »Szabi, te már nem Varga Miklós fia vagy és nem Vivien testvére, te már Varga Szabolcs vagy!« Ezzel tulajdonképpen elindította a saját útján a fiamat” – folytatta a zenész.

„Mi szigorúak vagyunk gyermekeinkkel az énekesi pályával kapcsolatban. Szeretném, ha lenne tisztességes szakmája, ha tanulna, minden más csak ezután jöhet! Nem elég ugyanis, ha tehetséges az ember, kitartónak és alázatosnak kell lenni, de sok szerencse is kell a sikerhez. Tudom, hogy a lányom és a fiam is fognak még pofonokat kapni az élettől, és rájuk olvassák majd, hogy »Varga Miki gyereke vagy«, de már nem féltem őket! Mindketten bebizonyították, hogy rajtam is túlnőhetnek. S hogy milyen különös a sors, szerdán Szabival, Viviennel és Vastag Tomival együtt próbálunk a Talpra, magyar! rockmusicalben.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Van pénze? Ha igen, erre költse, mert megéri!

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor