Létrehozva: 2020.02.07.

Hatalmas meglepetés, erre készül az Exatlon Kihívója

Novák Zalánt az Exatlon erősítette meg abban, hogy számára kedvese az igazi!

Az Exatlon Kihívója, Novák Zalán egy éve él boldog párkapcsolatban hét évvel fiatalabb kedvesével, Petrával. A szerelmesek már több mint egy hónapja vannak távol egymástól, és bár a búcsú nehéz volt, mindketten felkészültek arra, hogy akár hetekig nem tudnak kommunikálni egymással. Zalán bevallása szerint megviseli Petra hiánya, de a távolság rámutatott arra, mennyire fontosak egymásnak.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Nehéz volt erre felkészülni, hiába tudja az ember, hogy nem lesz semmilyen kommunikációra lehetőség. Vannak mélypontok, vannak olyan helyzetek, amikor nagyon jó lenne, ha itt lenne Petra. Ha öröm vagy bánat ér, azt jó lenne megosztani azzal, akivel a mindennapokban együtt vagyok, együtt élek” – kezdte a Ripost-nak Zalán, aki úgy érzi, az idő és a távolság azt igazolta, hogy Petra számára az igazi. Éppen ezért komoly terveket szövöget kedvesével. Elárulta, akár a lánykérésre is sor kerülhet az Exatlon versenye után.

„Amikor kiutaztam, azért volt bennem félsz, hogy milyenek lesznek az érzéseim. Általában a távolság csak eldönti az ilyen dolgokat, és részemről csak még jobban megerősítette, hogy ő a szerelmem. Ha hazaérek és eljön az ideje, akkor megtörténik majd a lánykérés is. Családcentrikus emberek vagyunk mind a ketten, tervben van az esküvő egyértelműen. Ha megtalálod az igazit, akkor el kell venni, ilyen az élet” – jelentette ki a Kihívó. A funkcionális edző jelenleg arra koncentrál, hogy minél jobb helyezést érjen el az Exatlonban, ám a hosszú távú terveiről is beszélt lapunknak. Elmondása szerint négy éven belül szeretne édesapa lenni, és egy saját vállalkozást is szívesen vezetne az egyik csapattársával.

„30 éves koromig szeretnék egy gyereket, és talán valami vállalkozást is vinnék. Lehet, Lacikával, mert nagyon megszerettem és szeretnék neki mindenképp segíteni, ha hazaértünk, elég nehéz élete volt” – árulta el Zalán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor