Létrehozva: 2019.03.22.

Hatalmas botrány: így sértegette társait a TV2 sztárja

Mischinger Péter nem kegyelmezett a volt exatlonos csapattársainak.

Kemény szavakkal illette volt csapattársait Mischinger Péter. A kékek versenyzője a csütörtöki adásban Bán Norbertet, Rozs Gergelyt és Kása Andrást hibáztatta azért, amiért csapata jóval gyengébben teljesít.

"Az a három gyökér, aki néhány hétig itt volt és verte a mellét, hogy ők a csapat és mi nem vagyunk csapatjátékosok, na, ezek eltakarodtak haza, és mi azóta miattuk szívunk megállás nélkül” - jelentette ki Mischinger, akit ezzel kapcsolatban megkeresett lapunk is.

A Kihívók játékosa kiállt véleménye mellett, és részletesen elmondta, mit gondol a volt csapattársairól.

"Mind a három fiú nagyon erős volt a pályán, szerintem azt kellett volna megmutatniuk, hogy mi egy csapat vagyunk, támogatjuk egymást függetlenül attól, hogy különböző helyről jöttünk."

De ők kiszórták a saját szövetségeseiket, majd gyáván feladták a versenyt.

"András annyival jobb egy hajszállal, mint a másik kettő, hogy amikor már csak ő volt bent, akkor megpróbált alkalmazkodni a csapathoz, bár akkor is voltak kirohanások, ami szerintem elfogadhatatlan egy gyerekes apukától" - mondta Péter.

Míg Bán Norbert, vállsérülése miatt, az orvosok utasítására adta fel a játékot, Kása András pedig izomszakadás miatt, addig Rozs Gergely, izomgyulladás okán kényszerült búcsúzni.

"Mi, ott kint Norbival, egy olyan sérülést szereztünk, ami hátráltathat itthon, akár a pénzszerzési lehetőségekben. Ezt mérlegelve, és az orvosok utasítására döntöttünk úgy, hogy nem folytatjuk a játékot."

Az ilyen negatív dolgokat, amiket például Péter mondott ránk, én rendszerint elengedem, de azért szívesen visszamennék, és akkor megmutatnám neki, hogy nem miattunk tartanak itt

- fogalmazott Rozs Gergely, akihez csatlakozott Kása András is.

"Nem érzem magam rossznak, hogy miattam bárki is kiesett volna, tiszta szívvel küzdöttem és a csapatot próbáltam erősíteni. Az, hogy történt egy sérülésem, arról nem tehetek. Inkább ez azt mutatja, hogy mennyire hajtottam, és küzdöttem magamért és a Kihívókért" - fogalmazott Kása.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell