Létrehozva: 2019.09.12.

Hatalmas a feszültség, Kero magára hagyta a bajai színtársulatot

A szabadság vándorai című musical utolsó simításai zajlanak Baján, de komoly feszültségek húzódnak a háttérben.

Komoly feszültségben zajlanak Baján A szabadság vándorai című musical utolsó simításai. Persze, napokkal egy premier előtt sosem nyugodtak az alkotók, a Demjén Ferenc dalaira épülő zenés darabot megálmodó Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója bevallotta, a napokban többször szakadt el nála a cérna. Ehhez nemcsak a pénteki bemutató vészes közelsége, de az is hozzájárulhatott, hogy úgy érezte, a főpróba héten több napra is egyedül maradt A szabadság vándorai című musical munkálataival.

A darab rendezője, Kerényi Miklós Gábor ugyanis egy másik nagy produkcióban is részt vesz: míg pénteken Baján a Demjén-musical debütál, szombaton Budapesten a felújított Rómeó és Júlia ünnepli a bemutatót. A Kossuth- és Erkel-díjas rendező így megosztja a figyelmét a két darab között.

„Most éppen Kero nélkül vagyunk, pedig rengeteget tanulunk tőle mindannyian. Rám maradt a társulat, így tényleg feszült mindenki” – mondja Pintér Tibor. „Az elmúlt napon hajnali háromig próbáltunk, hiszen a bajai helyszín hatalmas, de a körülmények is megviselik a csapatot. Este 11 körül ugyanis leszáll a pára, amely a homokkal keveredve nem tesz jót a színészek hangjának. Ez újabb feszültségforrás.”

Persze Pintér gyakorlott rendező, ám e darabban ebben a feladatkörben eleddig nemigen volt rá szükség.

„A darab lovas jeleneteinek koordinátora vagyok és producer. Törekednem kell arra, hogy enyhítsem a feszültséget, de ez nem könnyű. Be kell vallanom, többször emeltem fel mostanában a hangom. Már Janza Kata is rám szólt, hogy nyugodjak meg, és élvezzem a játékot, de nagy a feszültség, a premier mindig hatalmas felelősség” – árulta el az igazgató, aki talán akkor sem maradna nyugodt, ha Kerényi állandóan mellette lenne a bemutató kezdetéig.

Ő azonban a Papp László Budapest Sportarénában szombaton bemutatandó Rómeó és Júlia próbáit is egyengeti, egyszerre pedig nem lehet mindkét helyen.

„Rengeteget vezetek, keveset alszom, az autópályán szinte magától megy az autóm! Szerencsére jó segítőim vannak: Baján Pintér Tibor és Pányik Tamás, Budapesten Duda Éva és Barta Viktória, magára merem hagyni a társulatot” – válaszolta Kerényi Miklós Gábor, amikor a Blikk arról kérdezte, hogyan birkózik meg két, egymástól kétszáz kilométerre lévő főpróbahét kihívásaival. „Ezt most így hozta a sors, de remek ez a két csapat, jól dolgozunk együtt.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese