Létrehozva: 2019.01.31.

Háta mögött cinkelik Aleskát a bajnokok

A fiatal sportolónõnek nem megy olyan könnyen a beilleszkedés, ahogyan azt gondolta. Társai a háta mögött gúnyolódnak rajta.

Bár Sáfrány Emese az Exatlon Hungary keddi adásában úgy nyilatkozott, hogy szimpatikusak számára a bajnokok csapatának tagjai, érzései nem találtak viszonzásra. Aleska friss érkezőként került játékba, és mindjárt az első napján háromszor is bizonyítania kellett, csak egyszer sikerült győznie, így társai megkérdőjelezték sportolói képességeit.

Bár a fiatal lány légtornászként letette a névjegyét, négy világbajnoki ezüstöt és egy Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, társai szerint nem hozzájuk, inkább a kihívókhoz kellett volna kerülnie. Gelencsér Timi és Rákóczi Renáta a háta mögött ki is nevették.

Dombi Rudolf pedig így nyilatkozott róla:

Mesit egy kicsit gyengének láttam a pályán.

Nagyon komoly teljesítményre van szükség, amit mi szeretnénk is látni. Nem örülök annak, hogy ne adja Isten, húzhatja a csapatot visszafelé, és emiatt egy erős lányt elveszíthetünk”

- mondta az olimpiai bajnok kajakos.

Fodor Rajmund és Ungvári Miklós sem rejtették véka alá csalódottságukat, szerintük Emese egyszerűen nem ér fel a szintjükre, és az első napja után esélyét sem látják a javulásnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor