Létrehozva: 2016.08.17.

Gigaper! Milliókat kaszálhat Berki az átveréssel!

Ennyi volt! Gyakorlatilag hivatalos, hogy nem indulhat eljárás Berki Krisztián ellen, akit tucatnyi cikkben vádoltak gyorshajtással. Ez a buli szépen megtolja a konyhapénzt!

Berki Krisztián mesteri húzással keresett most milliókat, hiszen gyakorlatilag csak egy videó és egy közösségi oldal kellett hozzá. Mint ismeretes, nemrégiben megosztott egy videót az Instagramon, melyen egy sportautó száguld a megengedett sebesség majd duplájával az M7 autópályán.

Ezután indult meg a cikkek áradata, és szinte minden írás tényként közölte, hogy az autót maga a TV2-sztár hajtotta. Csakhogy erre nincs konkrét bizonyíték, így Krisztián komoly keresettel, sőt keresetekkel élhet, és bizony megilleti őt a sérelemdíj. A győzelemhez pedig kétség sem férhet, hiszen a rendőrség egyértelműen fogalmazott a HVG kérdésére.

"Tájékoztatjuk, hogy a rendőrség hivatalból nem indít eljárást az Ön által említett videó, illetve ilyen jellegű videók alapján. Bárki kezdeményezhet hatósági eljárást a jogsértőnek vélt cselekmény helyének és idejének, továbbá az elkövetés körülményeinek leírásával, a bizonyítási eszközök megjelölésével, valamint ha ismert az elkövető személye, akkor annak személyi adataival.

Önmagában az ilyen videók alapján általában nem tisztázható, hogy az adott cselekményt hol és mikor követték el, ezért az sem állapítható meg, hogy a cselekmény még büntethető-e egyáltalán, azaz elévült-e vagy sem

- álla hivatalos válaszban.

De mégis, mennyi az annyi?

"Általában ha egy orgánum, bizonyíthatatlan tényállításával megsérti egy személy jogait, sérelemdíjat lehet kérni jogi úton.

Amennyiben több sajtótermék is érintett az ügyben, úgy általában összevont tárgyaláson dönt a bíróság az összeg nagyságáról és annak arányos „szétosztásáról”.

Feltehetően nagyobb részt fizet a hír első közlője, míg a másod-, harmad- és további közlők kisebb terhet vesznek magukra. Összességében úgy gondolom, hogy orgánumonként száz-kétszázezer forint lehet a reális igény”- mondta a %RIPOST% kérdésére Dr. Mile Attila ügyvéd.

A gyorshajtást több mint harminc sajtóorgánum közölte tényként, és ezek között vannak napilapok, hírportálok, valamint televíziós hírműsorok és rádiók is. Ráadásul akadtak köztük olyanok is, melyek többször is foglalkoztak a témával. Így könnyen kiszámolható, hogy az esetleges gigaperben akár 3-4 millió forintot is megítélhetnek az Édes Élet sztárjának.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Emlékszel még a Két pasi meg egy kicsi gyereksztárjára? Sokkoló fotók láttak napvilágot róla

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja