Létrehozva: 2016.10.08.

Futóversenyen áll rajthoz a szívműtétje után Majka

A Star Academy mûsorvezetõje nem érzi kockázatosnak a dolgot, amellyel jótékony célt szolgál.

Bár az elmúlt években két szívműtéten is átesett, ez nem akadályozza meg Majkát abban, hogy a rajthoz álljon, főleg a jó ügy, a Magyar Hospice Alapítvány támogatása érdekében. A műsorvezető örökletes szívritmus-zavarát négy évvel ezelőtt műtötték utoljára, a betegséghez pedig légszomj és pánikroham társult. 

Most életében először futóversenyen indul, ahol négyes váltásban fogják lefutni a negyvenkét kilométert, ebből ő legfeljebb tizenkét kilométert tervez teljesíteni.

"Nem érzem rizikósnak.

Vannak még szívritmus-zavaraim, de nem vagyok szívbeteg, arról nem is beszélve, hogy jó ideje komolyan veszem a sportolást, ami inkább erősíti a szívemet, mintsem gyengítené

 - nyilatkozta Majka a Blikknek.

Elárulta, hetente négyszer tíz kilométert fut, de még sosem érezte, hogy szorítana a szíve. A futással példát szeretne mutatni azoknak az embereknek, akik bármilyen betegséggel küzdenek. Hiszi, hogy akaraterővel bármit lehet teljesíteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Irán válaszán múlik, hogy kitör-e a harmadik világháború

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor