SHOWBIZ

Forrnak az indulatok: felháborodtak a nézők az Exatlon győztese miatt

Elképesztő izgalmak után hétfő este bajnokot avathatott Palik László az Exatlonban, ám a végeredménnyel nem ért egyet mindenki. Sokan úgy érzik, igazságtalan, hogy Kata nyert, miután egyszer már kiesett a versenyből, nemtetszésüknek pedig a közösségi oldalakon adnak hangot.
  • Szerző: sv

Rengeteg nézőt vonzott a televíziók képernyője elé hétfő este az Exatlon Hungary szuperdöntője, amelyben Huszti Kata és Esztergályos Patrik vívott kemény csatát az idővel. A versenyben végül a 33 éves rögbijátékos, Kata győzedelmeskedett, így ő vihette haza a műsor fődíját, a 20 millió forintot, ám az eredménnyel sokak nem értettek egyet.

A nézők szinte egymást tépik, mert a pénzügyi asszisztensként dolgozó lány szerintük már rég nem lett volna versenyben, ha Salander Dorinának orvosi utasításra nem kellett volna elhagynia a játékot. Úgy érzik, ez a döntés igazságtalan volt a finalistákkal szemben, hiszen Katán kívül másnak nem járt a második esély.

A látottak után én azt tartottam volna fair végjátéknak, ha lett volna egy női és egy férfi győztes 10-10 millió forint fődíjjal, mert bizony így keserű a szájíze, szerintem jogosan, a finalistáknak is

- fogalmazott egy felháborodott néző, akivel rengetegen értettek egyet, azonban rendre akadtak olyanok is, akik megvédték a Kihívók játékosát. Lapunk ezek után megkereste Katát, aki bevallotta, számított a rosszindulatú véleményekre, hiszen már a döntő előtt is kijutott neki belőle, de ezeket a megnyilvánulásokat próbálja figyelmen kívül hagyni.

"Sok visszajelzést kaptam már, jót és rosszat egyaránt. Úgy érzem, a negatív kritikákat nem a személyem váltotta ki, hanem magával a helyzettel elégedetlenek az emberek. Igazságtalannak és sportszerűtlennek érzik.

Ezeket igyekszem nem magamra venni, ugyanis abszolút nem tehetek róla, hogy én mehettem vissza a játékba. Kaptam egy második esélyt, és szerettem volna élni ezzel a lehetőséggel

- jelentette ki Kata.

Ha kíváncsi vagy, mit szól mindezekhez Esztergályos Patrik, akkor keresd a %% napilap szerdai számát az újságárusoknál!