Létrehozva: 2019.07.10.

Figyelnie kell az egészségére, pár évet még remél a legendás énekes

A zenész minden örömteli pillanatot megpróbál kiélvezni és igyekszik sok idõt tölteni a családjával.

Szembenézett az idő múlásával a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, Balázs Fecó, akit a közönség szeretete éltet. Noha az orvosok utasítására már csak évi három nagy koncertet vállal, mégis próbál minden örömteli pillanatot kiélvezni, hisz sosem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap.A zenész felidézte a Borsnak, hogy a kilencvenes években, amikor infarktust kapott, életmentő műtéten esett át. Azóta próbál odafigyelni magára, bár tény, hogy csak az utóbbi időben mondott le az évi több száz fellépésről. Alárendelte magát a szükséghelyzetnek, amit az egészségügyi állapota és a szíve diktál. A közönség szeretete azonban mindenért kárpótolja.

„Most szombaton, július 13-án például Hortobágyon lépek fel, és az ősszel megjelenő dupla CD-n is gőz­erővel dolgozunk, de tény és való, hogy már nem sok élvezet maradt az életemben. Azt a keveset azonban próbálom minél inkább kiélvezni, és a hátralévő időmet a családommal tölteni. Szeretném bepótolni mindazt, amit eddig el­mulasztottam.”

Hozzátette, szerencsére szinte mindent elért, amit szeretett volna, de már nem igazán tervez. Pár évet azért remél még, mint mondta, jó lenne megérni a hetvenet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

magyarnemzet.hu

Nógrádi György: Irán egyértelművé tette, hogy nem akar háborút

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Hajdú Péter kőkemény sallert osztott ki Havas Henriknek

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese