Létrehozva: 2017.11.26.

Ezzel a feltétellel jelentkezhetett a magyar sztár fia a TV2 show-jába

Vasárnap kezdetét veszi a Sztárban Sztár meg 1 kicsi második szériája, amelynek korábbi gyõztese Varga Miklós lánya volt. Idén fia száll versenybe a gyõzelemért.

A népszerű színész-rockzenész, Varga Miklós büszke 16 éves ikreire, nem áll gyermekei énekesi karrierje útjába.

Egy évvel ezelőtt Vivien megnyerte a Sztárban Sztár +1 kicsit Pál Dénessel az oldalán. Most pedig testvérén, Szabolcson van a sor: a fiú a műsor idei, vasárnap induló évadában Vastag Tamással lép majd színpadra. A Varga ikreknek alighanem a génjeikben van az éneklés, hiszen édesapjuknak, Varga Miklósnak is kivételes a hangja. Ennek ellenére sosem biztatta őket arra, hogy kövessék a zenei pályán, sőt!

 „Ez a szakma nem feltétlen nyújt biztos anyagi hátteret, lehetnek hullámvölgyek. Nem baj, ha tetszik nekik a színpadi csillogás, de tudatosítottuk bennük, hogy ez a pálya tele van buktatókkal” – mondta az Európa című dallal befutó Varga Miklós.


„A feleségemmel, Erikával elvárjuk, hogy a gyerekeink továbbtanuljanak, legyen egy szakmájuk, több lábon álljanak.

"Szerencsére mindketten nagyon jó tanulók, komolyan veszik az iskolát. Szabolcs például tavaly történelemversenyt is nyert. Biztos vagyok benne, hogy mindketten sikeresen végzik majd el az egyetemet. Nagyon örülünk annak, hogy maguk választották az utat, amin most járnak, de én már megtapasztaltam, hogy nem könnyű ez a pálya. Persze a feleségemmel színpadi emberekként sokat tudunk majd segíteni nekik abban, hogyan kerüljék el a buktatókat” – magyarázta a művész, aki próbára tette a lányát, amikor Vivien 9 évesen azzal állt elé, hogy tanítsa meg énekelni.


 „Mondtam neki, hogy csak akkor segítek, ha egy hét alatt megtanulja a Titanic főcímdalát. Direkt választottam ezt a nehéz számot, hátha elmegy a kedve az egésztől” – mesélte a zenész. – Legnagyobb meglepetésemre Vivi a következő héten úgy énekelte el a dalt, hogy leesett az állam. Tökéletesen megcsinálta ugyanazokat a frazírokat, amiket Céline Dion. Akkor szembesültem vele, hogy bármit is teszek, a kocka el van vetve. Azóta bizonyított Az ének iskolájában, a Sztárban Sztár +1 kicsiben és még sorolhatnám” – büszkélkedett a családapa.

Fia, Szabolcs eleinte prózai vonalon bontogatta a szárnyait: szerepelt például a József Attila Színház Csalóka szivárvány című darabjában. De két éve komolyabban foglalkozik az énekléssel is, és most, 16 évesen szinte már profi előadóművész. Ezt próbálja majd bebizonyítani a SuperTV2 műsorában: testvére után ő is győzni akar!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell