Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.11.

Ezeket biztosan nem tudtad a Ninja Warrior Hungary győzteséről

A gimnazista srác olyan versenyzõket utasított maga mögé, mint a világhírû akrobata Rippel Ferenc.

Szerző bati

Strommer Soma magabiztosan nyerte meg a Ninja Warrior Hungary második évadát. A fiatal srác sportszenvedélyét édesapjától örökölte, aki a Veszprémi Sportmászó Egyesület egyik alapítója. A kis Soma már féléves korában rendszeresen sátorban aludt a szüleivel, és még nem volt általános iskolás, amikor először elindult egy versenyen.

„Nem volt átlagos a gyermekkorom. Már egészen kicsi koromban jártuk a hegyeket az édesapámmal. Gyakran vitt magával különféle túrákra” – mondta a %Ripost%-nak a boldog Ninja, Soma.


„Mindig csodálva néztem mászás közben, már akkor tudtam, hogy én is ezt szeretném csinálni, ha nagy leszek.

Ezért én soha nem számítógépes játékot kértem karácsonyra, hanem mászófalat.

Hamar meg is kaptam, amivel hatalmas örömet okoztak nekem a szüleim. Szerintem édesapám már akkor tudta, hogy ez egy olyan szenvedély lesz számomra, amitől nem lehet majd eltántorítani. Így ő tanított, és amint már lehetett, versenyre is benevezett. Tavaly megnyertem a felnőtt sportmászó bajnokságot mindhárom kategóriában, ami eddig senkinek nem sikerült.”

A veszprémi gimnazista Soma tavaly is szívesen indult volna a Ninja Warrior Hungary versenyében, de a fiatal kora miatt még nem jelentkezhetett a vetélkedőbe. Igaz, a helyszínen végigizgulta az első évadot, amit edzőtársa, Gyömrei Máté nyert.

Ha kíváncsi vagy, mire költi nyereményét a győztes, akkor keresd a %Ripost% napilap keddi számát!

Szerző bati

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor