Létrehozva: 2015.12.08.

Ezeket biztos nem tudod a 35 éve meggyilkolt John Lennonról!

Már több mint három évtizede nincs köztünk az egykori beatle, de még ma is ugyanolyan meghatározó és varázslatos a személye.

1980. december 8-án Mark Chapman lelőtte John Lennont. Ezzel nemcsak Lennon életének vetett véget, hanem a popzene talán legnagyobb korszakának is. Lennon története így 35 évvel a halála után is zavaróan befejezetlennek tűnik, és óriási még mindig az űr, amit a hiánya okoz. Máig milliók tekintenek rá prófétaként, és valószínűleg minden társaságban volt már beszédtéma az élete és a munkássága. Azt viszont lefogadjuk, hogy ez a 10 érdekességet eddig nem tudtátok a legendás gombafejűről!

1. Gyerekként kórista volt! Az ember nem gondolná, hogy a világvallásokat rendszeresen élesen kritizáló rockzenész énekesi karrierje egy egyházi fiúkórusban kezdődött.

2. A Beatles együttes tagjai közül ő szerezett utoljára a jogosítványt. De vezetni soha nem tanult meg rendesen. 1969-ben a Skócia felé vezető úton úgy összetörte az Aston Martinját feleségével, Yoko Onóval és fiukkal, hogy a fejét 17 öltéssel kellett összevarrni. Ezek után nem is erőltette a vezetést.

3. Õ volt a Beatles egyetlen tagja, aki végül nem lett vegetáriánus. George Harrison és Paul McCartney pár hét különbséggel mondtak le örökre a húsról spirituális okokból, Ringo Starr pedig az egészségét akarta megőrizni étkezési szokásai megváltoztatásával. Lennon viszont egy rövid próbálkozást leszámítva, örökre húsevő maradt.

4. 21 évesen majdnem megölt valakit. Egy Bob Wooler nevű férfi 1963-ban azzal heccelte az elképesztően részeg Lennont, hogy a saját neméhez vonzódik. Az erősen ittas zenész viszont nem értékelte a férfi humorát, és iszonyatosan megverte.

Rájöttem, hogy meghal, ha nem hagyom abba. Előttem volt az egész. Megijedtem, és visszafogtam magam

- mondta Lennon az eset kapcsán.

5. Gyűlölte a hangját. A beszámolók szerint kifejezetten utálta magát visszahallgatni. A Beatles producerét, George Martint pedig többször is megkérdezte, hogy "nem akarja-e lecserélni a hangját a dalokban, vagy legalább valamilyen zajjal elnyomni".

6. A Beatles lemezekkel sem volt elégedett. A zenekar feloszlása után újra fel akarta venni az összes Beatles dalt, még azokat is, amiket egymaga szerzett és írt.

7. Akkora Monopoly rajongó volt, hogy a zenekara összes turnéjára magával vitte a társasjátékot. Általában nem zavarta, ha vesztésre állt, de ha elvették tőle a két kedvenc területét, nagyon kiborult.

8. Néha egy koporsóban aludt.

9. Eredetileg ő énekelte volna a Beatles első slágere, a Love Me Do fővokálját, de végül Paul McCartney-é lett a megtisztelő feladat, mert Lennonnak szájharmonikáznia kellett.

10. Csak nagyon kevésen múlott, hogy nem hozták össze a történelem egyik legemlékezetsebb tévés performanszát. Lennon és McCartney utolsó találkozásukkor, 1976. április 24-én előbbi New York-i lakásában nézték a Saturday Night Live-ot. A műsorban poénból 3000 dollárt ajánlottak nekik, ha besétálnak zenélni egyet. A két legendás zenész vette a lapot, és már majdnem hívták is a taxit, amikor ismét rájöttek, hogy nem akarnak ők többet együtt színpadra állni. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell