Létrehozva: 2016.12.21.

Ez merész: Pikáns felkérést kapott Görög Zita, el is fogadta

Nem mindennapi szerepben tér vissza a filmvászonra a gyönyörû sztáranyuka!

Görög Zita tíz év után döntött úgy, hogy visszatér a filmezés világába, nem is akármilyen szerepben! A 37 éves sztáranyukát maga a rendező, Mitev Viktor kérte fel, hogy alakítsa egy swingerklub dögös tulajdonosnőjét egy készülő hazai szuperprodukcióban.

"Egyelőre csak a vígjáték előzetesét forgattuk le, amelynek jeleneteit a helyszín, a swingerklub teszi pikánssá, majd januártól kezdődik a rendes munka"

- mesélte lelkesen a Blikknek Zita, akit utoljára az amerikai Underworld című sci-fi/horror moziban láthattunk, azóta pedig számos filmszerepet visszautasított. Egyrészt két tündéri gyereke miatt, másrészt azért, mert túl sokat kellett volna mutatnia magából.

"A gyerekek, Lotti és Milus miatt nem is vállaltam volna a filmezést, hiszen itt akár napi tizenhat órát is dolgozunk, ráadásul több héten keresztül. Szerencsére ők már nagyok, így az édesapjukkal vagy az öcsémmel is elvannak, ha éppen dolgom van"

- folytatta a gyönyörű modell-műsorvezető, aki a producerkedéssel is kacérkodik.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor