Létrehozva: 2019.04.25.

Ez elképesztő, még soha nem láttad így Ganxsta Zoleet!

A rapper hamarosan egy teljesen új oldaláról mutatkozik majd be, egy közel százéves dalt énekel majd el a közönségnek.

Hamarosan új oldaláról mutatkozik be a hazai közönség egyik kedvenc énekese, Ganxsta Zolee.

A rapperként megismert előadó az új nagyszabású koncertshow, a Garázsrock Show sztárjaként olyan világsikereket, hazai dalokat ad elő szólóban, illetve partnerekkel, mint a Route 66, a Kétszázhúsz felett, a The Race, vagy a harmincas évek óta örökzöld slágernek számító Meseautó.

Utóbbit a show többi énekesével, azaz Radics Gigivel, Tóth Gabival és Tóth Verával, Bigával, illetve Charlieval együtt.

A Nagy Ádám ötletéből, Böhm György rendezésében létrejött produkció bemutatója május 4-én a Hungexpon a Autotech Future Expo & Show-n lesz.

„Arra törekedtünk, hogy a darabban minden az utazásról, illetve az autózásról szóljon. Egyszerre volt könnyű és nehéz rálelni az ezekhez a témákhoz passzoló dalokra, illetve megtalálni azokat, akiknek ezek a slágerek újragondolt formában is jól állhatnak” – mesélte a Garázsrock show megszületésének körülményeit a produkció egyik megálmodója, Nagy Ádám.

Hozzátette, hogy a művészek boldogan vállalták a felkérést. Izgalmas volt számukra, hogy a kiválasztott slágereket nem úgy kell megszólaltatniuk, ahogy azokat a legtöbben régről ismerik.

A friss hangszerelések, a „garázstuning” és az énekesek egyéni előadása teljes „faceliftet” eredményezett a daloknál.

Így Radics Gigi tolmácsolásában eddig még nem hallott módon csendül fel a koncerten Szűcs Judith örökzöldje, a Száguldás, Celine Dion világsikere, az I Drove all, illetve a Neoton Família slágere, a Kétszázhúsz felett. Ez utóbbi már Ganxta Zolee-val és Tóth Gabival közösen. Utóbbi előadó olyan dalokkal lép színpadra, mint a Ha egy rock and rollert kaphatnék, amit annak idején Kovács Kati tett népszerűvé, vagy a Shut Up and Drive Rihannától, illetve az AC/DC klasszikusa, a Highway To Hell.

A fináléban pedig a Meseautó című film filmklasszikus emblematikus dalát adják elő a koncert további sztárjaival: Tóth Verával, Charlie-val, Heincz Gábor Bigával és Kovács Áronnal.

A Garázsrock show május 4-én szombaton, 17 órától lesz látható az Autech Future Expo&Show keretein belül a Hungexpo A pavilonjának nagyszínpadán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor