Létrehozva: 2021.05.12.

Van visszaút? Újabb mélyponton a Bajnokok

A hétfői vereségük után kedden sem sikerült szépítenie a Bajnokoknak. 10:4-re alulmaradtak a Kihívókkal szemben.

Úgy tűnik, újabb mélypontra kerültek a Bajnokok! A pirosak múlt heti jó szériája után hétfőn és kedden is kikaptak a kékektől, ám ha szeretnék elkerülni a pénteki párbajt, akkor össze kell kapniuk magukat. A csapat edzője, Kempf Zozo szerint a Bajnokok most kicsit szétestek, de egy kis koncentrációval behúzhatják a végjátékot.

Fotó: TV2

„Úgy gondolom, lendületben van most a kék csapat, a végjátékot viszont mindenképpen szeretnénk behúzni, hogy minél több bajnok mehessen a döntőbe. Kicsit szétesett a csapat a többnapos vereség után, de a párbaj elkerülése szerintem erős motiváció számukra. A csapat az esetek nagy részében befogadja a tanácsokat. Andris és Vivi nagyon figyelik mindig, hogy mi a véleményem egy-egy helyzetről, de a többiek is érdeklődéssel fogadják. Örülök, hogy adnak a szavamra” – kezdte lapunknak Kempf Zozo, akivel Virág András is egyetért. A versenyző kiemelte: nem adhatnak előnyt a Kihívóknak, fel kell szívniuk magukat.

„A sérülések miatt sokkal nagyobb teher nehezedett ránk az utóbbi időben, koncentráltabbnak kellett lennünk. Fel kell szívnunk magunkat annyira, hogy ne adjunk előnyt a Kihívóknak, de ez sajnos nem mindig jön össze. Zozo hozzáállásával pedig teljesen egyetértek, mivel én is maximalista vagyok. Rájöttem, hogy ha mindig magamat akarom legyőzni, túlszárnyalni, akkor jobban is teljesítek a pályán” – fogalmazott a Bajnok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell