Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.01.14.

Exatlon All Star: újabb versenyzőt küldtek haza

Az Exatlon All Star második párbaján két Bajnok és két Kihívó lány állt rajthoz. A végén azonban az egyikőjüknek búcsúznia kellett.

Második párbajához érkezett az Exatlon All Star évada! Ezúttal két Bajnok és két Kihívó lánynak kellett rajthoz állnia. Mivel szerdán a Végjáték első fordulóját a pirosak bukták el, így tőlük a leggyengébb statisztikával rendelkező játékos, Kocsis Szandi került a kiesés szélére. Csütörtökön a kékek maradtak alul, tőlük Szabó-Thomka Hanna kényszerült párbajozni.

Ám csapatonként a legerősebb játékosnak delegálnia kellett egy-egy versenyzőt még a párbajozókhoz. A Bajnokoktól Iza Renit küldte, míg a Kihívóktól Dorka választása Dorcira esett.

Fotó: TV2

Első körben Reni és Hanna menekült meg a kieséstől, így Dorci és Szandi párbajozott a versenyben maradásért. A Bajnok lány nehéz helyzetbe került, ugyanis a játék elején szerzett gerincsérülése is akadályozta, de a párbaj közben a combizma is megsérült.

Bár szívét-lelkét kitette a pályán, végül Kocsis Alexandrának kellett búcsúznia. Ez azt jelenti, hogy a Bajnokok még egy versenyzőjüket elvesztették.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor