Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.18.

Eszenyi félrelépett, az előadás elmarad

A színész-igazgató sérülést szenvedett a csütörtöki próbán. Ennek ellenére még végigjátszotta az esti három órás elõadást. A sérülés miatt azonban a szombat esti elõadást is le kellett mondani.

Idegbecsípődést szenvedett el a színésznő csütörtökön A testőr című darab próbáján. Aznap este még végigjátszotta a három órás darabot, de be kellett látnia, hogy pihennie kell. A szerencsétlen eset miatt a szombati előadásra a jegyek visszaválthatóak, vagy érvényesek A kellékes című darab megtekintésére.

- A művésznőnek idegbecsípődése van. Hihetetlen, hogy ennek ellenére csütörtök este még játszott, de ilyen egy igazi profi. Alig tud lépni, fájdalmai vannak. MRI-vizsgálatra kellett mennie pénteken, reméljük, hogy minél hamarabb meggyógyul, és visszatérhet a színpadra - nyilatkozta a Blikknek egy bennfentes.

- Eszenyi Enikő köszöni az érdeklődést és a jókívánságokat, reméli, hogy hamarosan próbálhat és újra színpadra léphet – válaszolt a lap érdeklődésére a Vígszínház sajtó osztálya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor