Létrehozva: 2018.02.03.

Erős lesz a mezőny A Dal harmadik válogatójában

Tudj meg többet a versenyzõkrõl. A szom­bati adás­ban újabb tíz dal száll majd versenybe a to­vább­ju­tá­sért!

Szombat este ismét erős lesz a mezőny A Dal színpadán! Újabb tíz dalt hallhatnak a nézők, de csak hat juthat tovább. A szombati válogató adás után összesen tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe, melyek február 10-én és 17-én lesznek láthatóak a Duna Televízióban. A február 24-i döntőbe már csak nyolcan jutnak tovább, és közülük kerül ki A Dal 2018 nyertese, aki Magyarországot képviselheti Portugáliában. 

A páros 2014-ben ismerkedett meg egy fellépésen, a Ghymes ünnepi műsorán léptek együtt színpadra: #yeahla szaxofonosként, Viki pedig énekesként. A Dalban az 1 Szó Mint 100 című slágerrel indulnak.

Andy Roll Nagyváradon született. Az éneklés mellett zeneszerzőként, szövegíróként és producerként is tevékenykedik. Zenei tanulmányait a nagyváradi Fracisc Hubik Népművészeti Iskolában kezdte. A műsorban a Turn the lights on című dallal száll versenybe.

A Ham ko ham, azaz a - Vagyunk, akik vagyunk - zenekar autentikus cigányzenét játszik. A négytagú társulat korábban már más műsorban is megmutatta tehetségét. Rézműves Márkó, Rétháti Salamon, Balázs Levente és Ábri Csaba Bármerre jársz című dalukkal indulnak a versenyen. 

Gulyás Roland Sátoraljaújhelyen született. Bár még csak 20 éves, nem mindennapi sikereket tudhat maga mögött. Az énekes egy tehetségkutatóban tűnt fel, és most felvételével szeretné hipnotizálni a közönséget, hogy tovább juthasson A Dal elődöntőjébe. 

Horváth Cintia és Balogh Tomi A Dal 2018-ban indított szerzeményükkel egy különleges utazásra hívják a zenekedvelőket. Cintia 6 évesen kezdte zenei tanulmányait, Tamás pedig Junior Príma Díjas zongorista. A versenyen Journey (Break Your Chains) című dalukkal indulnak.

Az énekes 2009-ben tűnt fel először egy tehetségkutató műsorban, majd nem sokkal később kiadta élete első saját lemezét. Tamás azóta a magyar zenei élet aktív tagja. Most egy saját szerzeményével, a Meggyfa című dallal száll versenybe. 

Szőke Nikoletta, Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert már régóta ismerik egymást, de most zenélnek először együtt. A Dal 2018 színpadán az „Életre kel" című felvétellel jutottak a legjobb harminc produkció közé, melynek zeneszerzője Szakcsi Lakatos Róbert, a szöveget pedig Müller Péter Sziámi írta. 

A Tücsökraj énekes-harmonikása, Bíró Szabolcs, azaz Maszkura Marosvásárhelyen született, 13 évvel ezelőtt költözött Budapestre. A zenekar most múlt tíz éves, eddig hat lemezük jelent meg. A  Dal 2018-ban a Nagybetűs szavak című számmal indulnak. 

A Nova Prospect 2007. április 1-jén alakult Kecskeméten. A zenekar 2 nagylemezzel és 6 videoklippel rendelkezik. A10 éves Nova Prospect a néha popos beütésű, helyenként progresszív elemeket is tartalmazó modern rockzenéjével mára stabil státuszt vívott ki magának a női frontemberrel kiálló underground zenekarok között. 

Tolvai Reni Nagyváradon született és már gyerekkora óta énekel. Nevét 2010-ben egy tehetségkutató versenyben ismerte meg az ország. Reni számára A Dal színpada egyáltalán nem ismeretlen, hiszen 2012-ben is már versenyzett a műsorban. A Dalban idén Crack My Code című számával indul. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell