Létrehozva: 2021.05.21.

Vadonatúj filmet forgat Eperjes Károly: fontos történelmi időszakot dolgoz fel – Videó!

A forgatások megkezdése előtt öt éven át dolgozott a részleteken, hiszen az ötvenes évek Magyarországának érzékeny időszakát viszi filmvászonra.

Szerző e.j.

Vadonatúj filmjét forgatja Eperjes Károly. A Kossuth-díjas színész az ötvenes évek azon vészterhes időszakát eleveníti fel, amikor a kommunista diktatúra erőszakszervezete, az ÁVH brutális támadást indított a hazai szerzetesrendek és egyházi közösségek ellen.

Eperjes Károly az ötvenes évekről forgat

„Amikor elolvastam a forgatókönyvet, amit Péter atya írt, én nem színpadot, hanem rögtön filmet láttam benne. A családom, pap nagybátyáim is érintettek a témában, ez a történelmi időszak pedig annyira erős, hogy filmre kell vinni, fel kell dolgozni!” – fogalmazott Eperjes Károly, aki a forgatások megkezdése előtt már öt éven át dolgozott a filmen.

A film részletesen feldolgozza a férfi– és női szerzetesek sorsának alakulását, a civil papok, a lelkészek hányattatott időszakát, alaposan összefoglalva, milyen vészterhes időszakon mentek keresztül akkoriban a hívő emberek.

Eperjes Károlyt a nagyjátékfilm elkészítésében a Nemzeti Filmintézet is támogatta.

Az interjú teljes hosszában szombaton 22:30-tól látható a HírTV-n a Svenk című mozimagazinban.

Szerző e.j.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell