Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.01.

Élőben kérhet bárki segítséget Joshi Bharattól

A számmisztikával, sorselemzéssel több mint 30 éve foglalkozó televíziós élõben várja majd a nézõk hívásait.

A kétórás élő műsorban nemcsak a betelefonálókkal beszélget majd Joshi Bharat, de a napi témákhoz kapcsolódó szakértők is megszólalnak és érkeznek ismert emberek, akik a saját élettörténeteiket osztják meg a nézőkkel.

A lélekbúvár műsorvezető a héten ünnepelte 63. születésnapját, így ajándékként tekint erre az új műsorra.

"Lételemem a kommunikáció, nagyon szeretek beszélgetni és hálás vagyok azért, hogy a sztárvilág színe-java megnyílt előttem az elmúlt években. A sorselemzéseim során elképesztő emberi drámákkal, mélységekkel és magasságokkal találkoztam, így biztos vagyok benne, hogy a betelefonálóktól is hasonlókra számíthatunk majd”

– kezdte izgatottan a műsorvezető, majd lelkesen folytatta.

"Bízom benne, hogy sokan lehetőségként tekintenek majd erre a műsorra, ahol kibeszélhetik, ami a lelküket nyomja. Nem vagyok mindenható, nem tudom emberek életét megváltoztatni, de velük együtt meg tudjuk közelíteni az adott élethelyzetet olyan aspektusból, hogy gyakran maguktól rájönnek a megoldásra, vagy éppen azáltal, hogy elmondhatják, mi nyomja a szívüket, megkönnyebbülést jelenthet a beszélgetésünk" – mondta új műsoráról Joshi Bharat, aki holnaptól, minden csütörtökön este tíz órától jelentkezik a FEM3 műsorán.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor