Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.02.

Elképesztő bejelentés, hatalmas meglepetéssel készül a Halott Pénz

A VOLT Fesztivál közönsége nagy ünneplésre számíthat.

15 éves fennállását ünnepli jövőre a Halott Pénz! A banda ennek apropóján egy különleges bejelentést tett, miszerint a VOLT Fesztiválon egy hatalmas bulival szeretnének kedveskedni rajongóiknak. A zenekar frontembere, Marsalkó Dávid elmondta, nagyon hálásak azoknak, akik a kezdetektől egészen a sikerekig mellettük álltak.

“A 2013-ban zenekarrá alakult történetben nehezen jött meg a siker és az ismertség, ezért is vagyunk nagyon hálásak a közönségnek, hogy felkaroltak minket” – meséli Dávid, aki 2004-ben még szólóprojektként indította el a Halott Pénzt, most pedig az ország legnépszerűbb együtteseként tervezik a 2019-es évet.

Ennek egyik fontos gócpontja a VOLT fesztiválos kiemelt koncertünk lesz, ahol egy különleges fesztiválműsorral szeretnénk elkényeztetni a közönségünket

– mondta a frontember, aki egyelőre a részletekkel kapcsolatban nagyon titokzatos, az azonban biztos, hogy Sopron és a VOLT fontos állomás a számukra. 

"Pécs mellett Sopron az a város, ami nagyon közel áll a szívemhez és a VOLT-ról is rengeteg olyan emlékünk van, amit időről időre szívesen felidézünk" – vall a zenekar és a VOLT városának kapcsolatáról a frontember. “

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor