Létrehozva: 2018.03.13.

Durva, mit művelt a Spice Girl exférje, trauma érte a gyerekeket

Mel B nem akarja, hogy a lányai találkozhassanak a férfivel, mert nagyon megrémítették õket a történtek.

A 42 éves Mel B teljesen kiakadt exférjére, mert szerinte Stephen Belafonte traumatizálta gyerekeit azzal, hogy lejátszott nekik néhány videót, amelyeken az Iszlám Állam harcosai gyilkolnak - írja a Daily Mail.

A Spice Girls énekesnője azt szeretné, ha a férfi nem találkozhatna tízéves középső lányával, akinek édesapja egyébként Eddie Murphy. A kivégzős videók ugyanis nagyon megrázták a gyereket, ráadásul legidősebb gyereke is megerősítette neki, hogy Belafonte erőszakos felvételeket mutatott nekik. De Phoenix szerencsére már 19, így ő már saját döntése alapján elkerülheti egykori mostohaapját. Viszont a Belafontéval közös Madisont nem tilthatja el Mel, mint ahogy a Murphytől született Angelt sem, akit a nevére vett a producer. De, ha tehetné, akkor a két kicsi közül egyiket sem engedné Stephenhez közel.

A házaspár egy hosszú bírósági procedúra után vált el, miután Mel B úgy döntött, véget vet a kapcsolatnak, mert férje bántalmazta őt és terrorban tartotta. Belafonte a történtekről azt állítja, az énekesnő kokain- és az alkoholfüggőségben szenvedett és összevissza hazudozik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Dunda György: Akár a 18 éveseket is elvihetik a frontra + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell

SHOWBIZ

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető