Létrehozva: 2020.11.23.

Döntött a bizottság: magyar film került be az Oscar-díjra esélyes alkotások közé!

Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje képviseli Magyarországot a 93. Oscar versenyben a „nemzetközi film” kategóriában. A magyar mozifilm a nagy presztízsű velencei fesztiválon debütált nyár végén, világszerte lelkes kritikák fogadták, rangos seregszemléken díjazták Varsótól Chicagóig, és a hazai mozikban csaknem 20 ezren látták néhány hét alatt.

Horvát Lili filmjét jelölték a nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra! Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 93. alkalommal átadandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy alkotást nevezhet azok közül, amelyeket 2019. október 1. – 2020. december 31. között mutattak be az adott országban.

Horvát Lili rendező, és a film főszereplője, Stork Natasa

A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testületben a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai közül Fonyódi Tibor, Káel Csaba, Kálmán András és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, az NFI Nemzetközi jogértékesítési és képviseleti igazgatója és Novák Emil operatőr vett részt idén. A hattagú bizottság egyhangúlag döntött a magyar Oscar-nevezésről.

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt.

A film nagy sikerrel mutatkozott be nyár végén a velencei, majd a torontói fesztiválokon. Antalyában Stork Natasa elnyerte a legjobb színésznő díját, Varsóban a magyar filmet a kritikusok nemzetközi szövetsége zsűrije a FIPRESCI díjjal tüntette ki. Arany Hugó fődíjat nyert az Egyesült Államok legnagyobb múltú fesztiválján Chicagóban, és a fődíjjal együtt három trófeával tért haza a spanyolországi Valladolid nagy presztízsű filmfesztiváljáról. A valóság és képzelet határán játszódó szerelmesfilmet legutóbb a philadelphiai filmfesztiválon ünnepelték, ahol megkapta a legjobb játékfilm díját.

Horvát Lili filmje jövőre számos országban a fesztiválokon kívül is látható lesz. A Nemzeti Filmintézet az alkotás forgalmazási jogait Ausztráliára, Új-Zélandra, Spanyolországra, Andorrára, Svájcra és Romániára már értékesítette, és sok országban nagy az érdeklődés a helyi filmforgalmazók részéről.

A jelöltek listáját 2021. március 15-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására április 25-én kerül majd sor Los Angelesben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor