Létrehozva: 2016.05.22.

Csak egy játékos érdemelne győzelmet a Farmban?

Érdekes négyes fogat küzd az elsõséggel járó húszmillió forintért az RTL Klub játékában miután Brigi vereséget szenvedett Attilával szemben. Egy játékos akad, aki meg is érdemelné!

Párbajok ide vagy oda, vannak bizonyos emberi tényezők, melyek eldöntetik egy emberrel, kiért is szorít egy valóságshow véghajrájában. Lássuk a Farm négy bent maradt játékosát és próbáljuk meg kitalálni, kinek szurkoljunk az utolsó pillanatokban is.

Cintia az egyetlen nő…

Cintia nagyon fiatal még és bizony felelősségtudásból és szorgalomból egyaránt rosszul vizsgázott a Farmon töltött hetei alatt. Ellene szól továbbá, hogy képtelen parancsolni önmagának, és ha indulatba jön, veretesebben káromkodik, mint egy kocsis. Ettől függetlenül akadhat olyan forgatókönyv, hogy neki szurkoljunk.

Gergő a féltékenység mintapéldánya...

Amilyen férfias, éppen annyira hisztis is. Nem igazán emlékezhetünk hozzá hasonlóan furcsa érzelemvilágú játékosra a kis hazai reality történelemből. Bármilyen szituációban képes féltékenykedni és úgy hisztizni, mint egy óvodás. Ezt a képet még árnyalhatja kicsit, hiszen kedvese Brigi kiesett a játékból. Külső jegyeit tekintve egyébként tipikus hős, aki akár nyerhetne is ha…

Attila az erőszakos agresszor...

Róla nagyon nehéz pozitívumokat összegyűjteni... Talán az állatok szeretete és a munkabírása teheti szimpatikussá. Ugyanakkor agresszív viselkedésével többször kiverte már a biztosítékot mind az RTL Klub nézőinél, mind pedig társainál. Õ az a karakter, akit sokak szerint be sem kellett volna engedni a Farmra.

Gábor a sötét ló...

Õ az, akiről lehetetlen rosszat mondani. Jólelkű izomember, akinek fontos szerepe van abban, hogy a játékosok még nem ugrottak össze végletesen. Igazi Grál lovag, aki méltó ellenfele lehet bárkinek egy párbajban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Emlékszel még a Két pasi meg egy kicsi gyereksztárjára? Sokkoló fotók láttak napvilágot róla

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja