Létrehozva: 2018.04.25.

Budapest Dal 2018: Közönség-díj is gazdára talál Budapest dala mellett!

A várakozásokon felüli számban érkeztek felvételek a Budapest Dal 2018 pályázatra. Összesen 116 elõadó kapott kedvet, ihletet, ezért a zsûri végül, a meghirdetett 3 helyett, 6 számnak ad lehetõséget, hogy megmérettesse magát a Budapest Dala 2018 címért.

A sok pályázat és a rengeteg beérkező szavazat - április 23-ig 37 ezer szavazat érkezett - miatt úgy döntött a városvezetés a Budapest Dal zsűrijével összhangban, hogy az ítészek döntése és a közönség akarata külön érvényesülhessen, ezért két önálló díjat hoztak létre.

A közönség kedvenc dalát Közönség-díjjal, a zsűri szakmai díján felül egymillió forinttal jutalmazzák. Az ítészek nagyon nehéz helyzetben dolgoznak, lázasan folyik a munka, hogy néhány napon belül kiderüljön az eredmény.

Az érdeklődők a Budapest Dal honlapján, (www.budapestdal.hu) Facebook-oldalán és Instagram-profilján is követhetik a történéseket.

Az előadók a Thália Színházban, április 27-én mutatják be számaikat a közönség előtt. A szakmai zsűri szavazatai alapján dől majd el, hogy kié lesz Budapest dala 2018-ban, és a szavazatok összesítésével az, hogy ki lesz a Közönség-díjas. Mindkét győztes 1-1 millió forinttal gazdagodik.

A %RIPOST%-nak exkluzív interjút adott Szalay-Bobrovniczky Alexandra, a Fővárosi Önkormányzat főpolgármester helyettese, aki elmondta, miért tartják fontosnak, hogy ápolják a magyar dal jóhírét.

%RIPOST%: Miért fontos Budapestnek ez a kezdeményezés, és ez hogyan viszi majd hírét a fővárosnak?

Szalay-Bobrovniczky Alexandra: Szeretjük a várost, szeretünk itt élni, de a Budapesttel kapcsolatos érzéseinket megfogalmazni a zene eszközével lehet csak igazán.

A szöveg, a dallam, a megénekelt életérzés a legjobb kifejezési mód, hogy megjelenítsük Budapestet, amit nekünk jelent ez a város.

Azt tudjuk, hogy szeretünk itt élni, a budapestiek büszkék a városukra, így biztos vagyok benne, hogy örömmel fogadják majd kezdeményezésünket. Mert végső soron a Budapest Dal kezdeményezés rólunk szól: Budapestről, a budapestiekről, akik itt élnek, dolgoznak, tanulnak, itt keresik a szépet, a szerelmet és a sor hosszan folytatható. Az elsődleges cél így az, hogy a budapestiek szeressék, hallgassák, dúdolják Budapest dalát, amivel azonosulni tudnak, vele és rajta keresztül pedig ugyanígy szeressék a várost, érezzék azt magukénak.

Ezt a szeretetet pedig fontos hangsúlyozni és megélni, talán azért is, mert amit szeretünk, arra jobban oda is figyelünk.

%RIPOST%: A Budapest Dal 2018 megnevezés folytatást sejthet. Számíthatunk arra, hogy a következő évben is meghirdetik a pályázatot?

SZ.B.A.: Maga a műfaj sok lehetőséget tartogat, tudatosan építeni szeretnénk így a zenére a jövőben is. Látva a szakma és a közvélemény reagálását már csak az ötletre, a felhívásra is, azt mutatja: nem csak lehetőség, de elvárás is, hogy valamilyen módon folytassuk a kezdeményezést. Talán nem is érdemes ennyire előre szaladnunk, mert ha 14 olyan dal születik, amelynek mindegyike meghódítja a budapestieket, lehet rögtön ki is töltöttük ezt a tematikát jó hosszú időre. Izgalommal várjuk mi is az idei dalokat, pályaműveket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell