Létrehozva: 2019.06.19.

Botrányba fulladhat a 25. Bond-film forgatása, ezt tette a rendező

Egyre több akadályba ütközik a 25. James Bond-film elkészítése, most például maga a rendezõ hátráltatta a munkát.

A James Bond legújabb részének forgatása már többször is leállt, most viszont a stábtagok között „lázadásközeli” hangulat uralkodott el, miután a rendező, Cary Fukunaga több órával elhalasztotta a munkakezdést, mert videojátékozni akart, utána pedig túlórát kért az alkalmazottaktól.

A legendás sorozat 25. epizódjának forgatásán a rendező a filmesek elmondása szerint több órára felszívódott, hogy játszhasson. Fukunaga egyébként csak akkor került a képbe, amikor az eredeti rendező, Danny Boyle otthagyta a forgatást.

A film elkészültét egyébként már több váratlan baleset hátráltatta, de a kreatív viták is lassították a munkát. A 41 éves rendező húzása pedig lehet, hogy az utolsó csepp volt a pohárban, ugyanis a stábot berángatta dolgozni apák napján is, hogy bepótolják a hiányzása miatti lemaradást.

Ha mégis elkészül, akkor várhatóan jövőre mutatják be a következő Bond-részt, aminek egyelőre címe sincs és már a főszereplő, Daniel Craig is súlyos bokasérülést szenvedett az egyik jelenet alatt – írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell