Létrehozva: 2019.06.17.

Bombázókkal startolt a Balatoni Nyár

Újraindult a Duna Televízió ikonikus mûsora, a Balatoni Nyár. A kilencedik évadba lépõ magazin mûsor nem bízott semmit a véletlenre, gyönyörû lányokkal indították az új szezont.

Fehér pólós, rövidnadrágos, hosszú lábú szépségekkel indította el nyári műsorát a Duna Televízió. A Balatoni nyár készítői semmit sem bíztak a véletlenre, tizenhat szépséggel vágtak neki a legújabb szezonnak. A műsor meghívott vendégei, és egyben a Magyarország Szépe műsorvezetői, Freddie és Rókusfalvy Lilli sem tudták szó nélkül hagyni a látottakat.

"Bocsánat, csak közben nekem is elvonják a figyelmemet a lányok"– mondta Lili, amire Szabó Erika műsorvezető is rögtön hozzátette, igen, női szemmel is nehéz nem a lányokra figyelni.

A beszélgetés során kiderült, hogy több százan, az ország minden pontjáról jelentkeztek a Magyarország Szépe címért, ám a vasárnapi döntőbe csak tizenhat hölgy juthatott be, akiknek különböző alversenyeken kellett megmérettetniük magukat, így alakult ki a döntős névsor. 

 Ebben a műsorban azonban nem csak a szépség számít, nekem például ez nem elég, meg kell ismernem, hogy ki van mögötte, ezt próbáljuk megmutatni a hétvégén

– tette hozzá Freddie. Vasárnap este a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén tehát eldől, hogy ki lesz Magyarország Szépe 2019-ben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor