Létrehozva: 2020.01.06.

Beszámolt Jáksó László: Így indult a reggele

Sorozatok iránti rajongása inspirálta a Sláger Reggel műsorvezetőjét arra, hogy az idei év első adását a magyar sorozatoknak szentelje.

Hatalmas fába vágta a fejszéjét Jáksó László, aki a 2020-as év első Sláger Reggelét a hazai sorozatoknak szentelte. A rádiós – ahogy ígérte – olyannal indította az adást, amire még nem volt példa a magyar rádiózás történetében: mikrofon elé ültette a hazai televíziós sorozatok készítőit, szereplőit.

Fotó: Sláger FM

„4:20-kor keltem, két liter kávéval, amit nem ajánlok senkinek, hogy kipróbálja! A sorozatok világát jártuk körül, Móré Annamáriától kezdve, aki a 200 első randi producere, Závorszky Annán át, aki az HBO, többek között az Aranyélet, gyártási producere, Kalamár Tamásig, aki jelenleg a Bátrak földje showrunnerje, Kirády Attiláig, a Mintaapák produceréig bezárólag több tízen, színészek, filmes- és televíziós szakemberek fordultak meg a stúdióban” – árulta el a 95.8 Sláger FM műsorvezetője, akiben volt némi drukk a stúdióvendégek számát illetően.

„Mikor felkeltem, azon aggódtam, hogy ez borzalmas lesz, ez az érzés 4:40-kor is előjött, hiszen úgy szerveztük az első napot, hogy kapásból legalább tíz vendég megfordult a stúdióban. Nagyon szeretem a sorozatokat, ezért is döntöttem úgy, hogy az első adás erről fog szólni, rengeteg vendéggel. Őrült egy vállalás volt” – árulta el Jáksó László, aki minden adásnapra egy-egy téma alapos körüljárását tervezi.

„Egyedül vezetem a reggeli műsort, de nem vagyok egyedül. Azt szeretném, ha mindig sok vendég lenne, ennek van egy hangulata. Emellett szeretném, hogy jókedv legyen, legyen nevetés, ezért minden témához kapcsolódóan a jó zenék mellett sok riportalanyra számíthatnak a hallgatók. Holnap az állatokkal foglalkozunk, az állatmenhelyektől kezdve az állatorvosokon át sok mindenkit megszólaltatok majd ebben a témában is, és persze várom a hallgatók hívását is” – tette hozzá Jáksó László.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell