Létrehozva: 2016.01.14.

Bejelentették: Oscar-díjra jelölték a Saul fiát!

Oscar-díjra jelölték Nemes Jeles László filmjét, a Saul fiát. Magyar alkotás utoljára 1989-ben szerzett jelölést a legjobb külföldi film kategóriájában, a gyõzelem pedig mindössze egyszer, Szabó István Mephistójával jött össze.

Oscar-díjra jelölte a Saul fia című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely csütörtökön Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit. Nemes Jeles László rendező munkája az első magyar alkotás, amely elnyerte hétfőn a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat.

A rendező, aki stábjának, a producereknek, a Magyar Nemzeti Filmalapnak és a film amerikai forgalmazójának is köszönetet mondott a Golden Globe-ceremónia színpadán, azt mondta:

A holokauszt hosszú ideig absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot.

A Saul fiát június 11-i magyar mozibemutatója óta a legfrissebb számok szerint már több mint 100 ezren látták itthon, ami egy művészfilm esetében kimagaslóan jónak számít, de Franciaországban már a 200 ezres látogatószámot is átlépte.

Mostantól február 28-ig, az Oscar-díjátadóig lehet szurkolni a magyar film újabb sikeréért!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell