Létrehozva: 2021.06.28.

A közös éjszakázás hozta össze a TV2 sztárjait

Bánovits Vivianne és Szőke Richárd az Elk*rtuk című film forgatásán lett igazi barát, és a szabadidejükben is pillanatok alatt elválaszthatatlanokká váltak.

Új sztárbarátság született az idei év legjobban várt filmjének, az őszödi beszédet feldolgozó Elk*rtuk című játékfilm forgatásán. Az alkotás két főszereplője, Bánovits Vivianne és Szőke Richárd – bár egy iskolába járt és ugyanaz volt az osztályfőnökük -, a film forgatásán találkoztak csak először.

Bánovits Vivianne és Szőke Richárd az Elk*rtuk című film forgatásán lett igazi barát
Fotó: Metropol

Vicces fiú

„Közös osztályfőnökünk volt a Pesti Magyar Színiakadémián, amikor én végeztem akkor jött Ricsi a suliba. Most dolgoztam először együtt, elég friss a kapcsolatunk, de kiváló partnert, melegszívű srác, aki odafigyelt rám. Nagyon jó tanácsot adott nekem, ugyanis sokat forgattunk éjszaka és mindig volt egy holtpont, amikor el akartam aludni. Viccekkel ébresztett fel és így kibírtam a reggelig tartó munkát” – mesélte Vivi.

Szerető báty

Ricsi Vivi bátyját alakítja a Megafilm 800 millió forintos független produkciójában. Saját bevallása szerint igazi védelmező tigrisként látja karakterét. Ez a mentalitás nem is állhatna közelebb a jóképű színészhez, aki a való életben is családcentrikus férfi.

„Én vagyok a legidősebb a családunkban és két húgom van. Sokszor van konfliktus, amikor úgy érzik, próbálok túlságosan beleszólni az életükbe, jó bátyóként megóvni őket mindentől. Természetesen testvérként nagyon szeretjük egymást” – mesélte a színész.

Kemény csaj

A Rékát alakító Vivianne is komoly kiképzést kapott gyermekkorában, ugyanis neki pont két fiútestvére van.

„Van egy bátyám és egy öcsém, velük nőttem fel, szóval mindkét oldalról kaptam a megfelelő kiképzést. A munka során sokat tudtam táplálkozni a bátyámmal való kapcsolatommal. Nagyon megkeményítettek, főleg hogy a fiúknak ugye fiú barátaik voltak és ők mindig nálunk voltak. Volt, hogy 8-10 fiú volt a lakásban és egy szem lányként próbáltam velük játszani, lövöldözős meg bunyós játékokat játszani” – mesélte Vivi, aki azt is elmondta, mi a közös benne és a karakterében.

„Réka is egy ilyen ambiciózus lány, mint én, akinek fontos a munkája és szeretne abban a legjobban teljesíteni. Sokszor háttérbe szorítja a családját, nálam ez nem féltetlenül van így, számomra fontosak a szeretteim, a belső köröm. ”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

magyarnemzet.hu

Nógrádi György: Irán egyértelművé tette, hogy nem akar háborút

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Hajdú Péter kőkemény sallert osztott ki Havas Henriknek

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese