SHOWBIZ

Apáti Bence elmondta, mire figyel fokozottan A Dal 2020-ban

A Dal utat tört magának, immár hangsúlyos helyet foglal el a zenei műsorok között, holott ezek alapvetően a kereskedelmi televíziózás sajátjai.
  • Szerző: ripost

A Dal 2020 showműsor szombat este folytatódik a Duna Televízióban és a Duna World csatornán a második válogatóval, amelyben újabb tíz produkció mutatkozik be.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Rendkívül megtisztelő feladat A Dalban zsűrizni, nagyon szeretem, ugyanakkor nem könnyű, hiszen fél percben kell informatívnak, viccesnek, kritikusnak, hozzáértőnek lenni” – fogalmazott a táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója.

Fotó: Sulyok László

Apáti Bence idén először vesz részt A Dal zsűrijében. Mint az MTI-nek elmondta, az első válogató műsorban azt tapasztalta, a versenyzők összességében nagyon komolyan készülnek, még a rutintalanabb előadók is számos ötlettel állnak elő, az élő adásban pedig már kész produkcióval állnak ki.

Mint a zsűritag kifejtette, gyerekkorától nagyon szereti a zenét, ikertestvére, Apáti Ádám zenész lett, Ferenczi Györggyel és az 1ső Pesti Rackákkal, valamint a Louisiana Double-ban játszik.

Apáti Bence szerint arra mindenképpen vigyáznia kell a versenyzőknek A Dalban, hogy a rádióban slágergyanús szám profi élő előadásához rengeteg gyakorlás szükséges, az énekhang nem csúszkálhat. Hozzátette: bár a dalszövegeket tekintve idén jó a felhozatal, nagyon fontos, hogy azok nyelvi botlásoktól, rossz rímektől mentesek legyenek.

„Gyönyörű nyelv a magyar, jól tudjuk, hogy maradandót is lehet alkotni vele, még akkor is, ha nyilvánvaló: egy énekes vagy egy rockcsapat dalszövegét nem lehet összehasonlítani egy költeménnyel vagy egy kiváló író tehetségével. Viszont a dalszövegre is hasonló nyelvtani szabályok vonatkoznak, mint a versre” – szögezte le Apáti Bence.

A Dal 2020 élő adásait február 1-től szombat esténként 19.35-től, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízió és a Duna World műsorán. A március 7-i döntőben derül ki, melyik lesz az év magyar slágere.

És ezeket olvastad már?