Létrehozva: 2018.12.31.

Antal Imréről vallott Pécsi Ildikó: így tudtak együtt dolgozni

A Kossuth-díjas színmûvésznõ nem felejti el azokat az éveket, amikor rendszeresen együtt lépett fel a tíz éve elhunyt legendával.

Örömmel emlékszik vissza azokra a régi időkre Pécsi Ildikó, amikor még Antal Imrével dolgozott együtt.

A színésznő olyan felejthetetlen szilveszteri kabarékban szerepelt a humoristával, amik még ma is a nézők kedvencei.

"Édes Imre! Csoda volt vele együtt dolgozni, és egyben nagy felelősség. Hihetetlen agya volt, fo­tografikus memóriája. Az egész forgatókönyvet tudta, a stáb minden tagjának feladatát, mindenkinek a szövegét. Innentől kezdve mint az őrültek készültünk, mert tudtuk, ha hibázunk, azonnal kijavít. Sőt már előre látta, ha valakinek egy s betű nem jutott eszébe, és súgott. De ezt mindig kedvesen, sosem bántóan tette. Elképesztően művelt volt, csodálatosan zongorázott, és minden nyelven beszélt, ha kellett, ha nem. Ha vele dolgoztam, mindig fetrengtünk a nevetéstől" - elevenítette fel a Borsnak az emlékeket Pécsi Ildikó.

A színésznő a mai napig örömmel nézi vissza barátját a televízióban, ahogyan elérzékenyülten emlékszik Antal Imre utolsó napjaira is.

"A munka kötött össze bennünket, mert annyi volt. Amikor már olyan nagybeteg volt, akkor is bejártam hozzá a kórházba. Az volt a szerencse, hogy nem tudta, mennyire beteg. Nem köszöntem el tőle, de nem is kellett.

Tőle nem lehet elköszönni, mert még él.

A színész nem hal meg, amíg beszélünk róla, amíg nézik. Aki nagyon hozzád tartozik, az nem megy el, az veled marad. Imre nem fájdalmat hagyott hátra, hanem önmagát" - fogalmazott a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor