Létrehozva: 2017.02.04.

A Dal 2017: A meglepetések estéje volt

Szombat este az utolsó tíz énekes is összemérte a tehetségét, kiderült, kik jutottak be a legjobb tizennyolc közé.

Szombat este 19.30-kor ismét megrendezték a Duna Televízióban A Dal 2017-et. Ez volt a harmadik, egyben utolsó élő adás a február 10-i és 11-i döntők előtt, amelyben tíz versenyző küzdött azért, hogy bejussanak a legjobb tizennyolc közé.

A legjobban várt produkció talán Tóth Gabié volt, aki új projektjével, a Hosszú időkkel lépett sok év kihagyás után ismét A Dal 2017 színpadára. Caramel szerint hipnotikus volt a produkciója, Zséda a stílusváltásra volt kíváncsi. A pontokat tekintve összességében jó értékelést kapott, 41 ponttal hagyhatta el a színpadot. Gabi a végén a backstage-ben meghatódott és elsírta magát. Ennek okai a zsűri rendkívül jó pontjai voltak és az, hogy nagyon átélte a saját produkcióját. Pontszámaival elérte, hogy biztos továbbjutó lehessen.

Sapszon Orsi dala, a Hunyd le a szemed, kicsit hamis volt, ezt a zsűri is észrevette. Mindenesetre elismerték az énekesnő tehetségét és a produkcióját is méltatták, ami a húszas éveket idézte. Végül 37 pontot kapott.

A következő meglepetés Muri Enikő volt, aki a Jericho után kevesebb pontot kapott, mint amire minden bizonnyal számított. Caramel szerint az énekesnő kapcsolata a dallal még nem elég tökéletes, de az egyik legnagyobb pozitív meglepetésnek nevezte az énekesnőt, már ami a produkcióját illeti. Zséda számára ellentmondásos volt a produkció, úgy érezte, mintha egy musicalrészletet látott volna a színpadon. Javasolta, hogy az énekesnő legyen közérthető és lazább; összesen 36 pontot kapott a zsűritől és a közönségtől.

Az este legnagyobb tapsot kapott produkciója vitathatatlanul Radics Gigié volt. See It Through című dala a barátságról szól, legjobb barátjával, a menedzserével közösen írták. A produkció akkora sikert aratott, hogy a zsűri csak dicsérni tudta: Frenreisz Károly szerint az énekesnőnek megvan a lehetősége arra, hogy népszerűvé tegye a hazánkat. Caramel is meghatódott, Gigi pedig az addigi legmagasabb, 42 ponttal hagyhatta el a színpadot.

Pápai Joci a roma és a magyar zenét ötvözte a dalában, amit a zsűri minden tagja pozitívan értékelt. A megindító produkció Carameltől tíz pontot kapott, de a többiek sem fukarkodtak. Így összesen, a nézői pontokkal  együtt 41 pontot érdemelt ki.

Végül kialakult a biztos továbbjutók listája: Radics Gigi, Pápai Joci, a The Couple, Tóth Gabi&Freddie Schuman feat Lotfi Begi, illetve Zävodi+Berkes Olivér bekerültek a legjobb tizennyolc énekes közé.

A hatodikként, vigaszágon továbbjutott versenyző  a Soulwave együttes lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor