Létrehozva: 2015.12.16.

14 millió ember nézte élőben, ahogy Király Viktor énekel

Ma hajnalban véget ért az amerikai The Voice kilencedik szériája, és a döntõben a már kiesett versenyzõk is színpadra léptek, köztük Király Viktorral.

Néhány hónapja még olyan reményekkel vártuk a mai nap hajnalát, hogy akár Király Viktor is megnyerheti az amerikai The Voice versenyét. Ám úgy alakult, hogy a Megasztár egykori győztese kiesett az első elő show-ban, és azóta már maga építgeti tengerentúli karrierjét.

Ám ettől még a tehetségkutató döntőjében Viktor is színpadra lépett a Top24 tagjaként, és együtt előadták a Major Lazer Lean On című dalát. Ebben énekesünk ugyan nem sok szerepet kapott, mert a szóló másodperceket aszerint osztották a producerek, hogy ki, mikor esett ki. De ettől függetlenül Király Viktort több mint 14 millió ember nézte élőben, és ilyesmiben még nem nagyon volt része egyetlen magyar előadónak sem.

A döntőben egyébként Justin Bieber is színpadra állt legújabb dalával, előtte pedig Viktorral fotózkodott. A győztes pedig az a Jordan Smith lett, aki néhány hete a párbajok során először kiejtette Viktorunkat, de Gwen Stefani megmentette.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor